40 éve történt:

"...Miért,
hogy meghasadt az égbolt,
mert egy nép azt mondta:
elég volt!"

            Márai Sándor

1956
További irodalom az 1956-os Forradalomról és Szabadságharcról:

A vérfürdő ártatlanjai az Országház téren

Ima


Minthogy az emberek e napokban nem tudnak válaszolni, az Istennel beszéltem. Ezt mondtam: "Mindenható Isten, irgalmazz nekik és könyörülj rajtuk." A római Szent Péter templomban mondtam ezt, Michelangelo Pieta-ja elött.

...
...
Most, amikor a Pieta női arcát néztem, megértettem, hogy ilyen Magyarország arca is. Figyelmes és közömbös, mert nagyon szenved. Hungária így hajol a magyar nemzet fölé. Már nem vádol. Csak figyel és vár. És mind akik élünk, magyarok, otthon és a világban, annyira élünk csak, amennyire Magyarország él.
Megértettem, hogy a felelösség a miénk. Nem lehet többé elbújni kérdéseinkkel az isteni Gondviselés mögé. Napról, napra, óráról-órára cselekedni kell, személyesen. Adni, segíteni, erősíteni, tanítani, rejteni, vigyázni, éjjel és nappal. Túlélni. És aztán azok akik túlélik, mondják el a Miatyánkot. Mondják ki minden következménnyel ezt a mondatot: "És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Rajtunk már nem segít más csak a győzelem. Hiszek abban, hogy túléljük és a végén győzelmesek leszünk. De csak akkor, ha megtanuljuk, hogy a felelősség a miénk és ezért megtanuljuk, hogyan kell egymáshoz irgalmasnak lenni. Nincs más győzelem. Ezt megértettem és elmentem a templomból. És most elmondtam.

[A szerző, Márai Sándor olvasta fel a Szabad Európa Rádióban 1956 november 25.-én]

1956-os megemlékezések Nyugateurópában

Örvendetes, hogy ez alkalommal széles körben emlékezett meg az írott és elektronikus nyugateurópai sajtó az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról. Néhány kisebb, felületes riporttól eltekintve érezhető volt a történelmi anyagok mai jobb hozzáférhetősége, keleten és nyugaton egyaránt. Sok komoly szerkesztő élt is ezzel a lehetőséggel.

Azon országok, melyek 1956-ban sok menekültet fogadtak be, mint pl. a Benelux államok, természetesen kiadósan foglalkoztak azzal, hogy az egykori menekültek mire vitték 40 esztendő alatt. A nincstelenül érkezett, nyelveket nem beszélő menekültek valóban kevés kivétellel megállták a helyüket az idegen környezetben, lett légyen szakmájuk lakatosmester vagy egyetemi tanár.

 A képen látható kis, rongyokból összevarrott magyar zászlót menekültek hozták magukkan 1956-ban. Ezt emlékként adták át -az őket rendkívüli emberséggel fogadó- Juliána királynőnek. Azóta a zászlót a hágai királyi levéltárban örzik.

Újszerü volt viszont a megemlékezések során, hogy több riporter vette a fáradságot és azok sorsának is utána járt, akik 1956-ban otthon maradtak! Az üldözöttekének és egykori üldözőik sorsának egyaránt! Ez volt olykor a legelszomorítóbb tényfeltárás.

A halottak már nem támaszthatók fel, tönkretett életek, családok nem kezdhetők újra. De ahhoz minden élö magyarnak joga van, hogy megtudja mi volt az igazság és mi volt hazugság.
Isten csak egy igazságot ismer! A tetemrehívást pedig bízzuk Őreá.
De a keresztény kézfogáshoz szükséges ez az egy mondat: "...testvérem vétkeztem, de többé nem teszem!"

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a 96/IV címoldalára
vissza a bejárathoz