Cserkészélet
(47. sz. melléklete)
|
XXI. világdzsembori napló 2007
|
Egy ideje már elhatároztam, hogy elmegyek Angliába az 1957-es világdzsemborit –ünneplő három napos találkozójára. Az Egyesült Királyságban rendezett világtalálkozó immár a negyedik (1920, 1929, 1957, 2007). A szervezés az angoloknak köszönhetoen igen jó volt. Annak ellenére, hogy az előző hetekben komoly esőzés öntötte el az ország egyes részeit - ami a dzsembori területét is érintette – a sátortábor állt. A Reunion 57-ként elnevezett találkozó megszervezése két lelkes és energikus angol cst., Dave Andrews és Peter Dearn érdeme. Andrews maga is részt vett az 1957-ben tartott jubileumi dzsemborin, jelenleg megyei meghatalmazott helyettes - ami megfelel a mi kerületi parancsnokhelyettesi beosztásunknak. Dearn cserkész levéltáros.
Július 26-án az American Airlines-al Londonba repültem, hogy a XXI. világdzsembori alkalmával egybekötött Reunion 57 találkozón is részt vegyek. A három napos összejövetelen meglátogattuk a Gilwell Parkot, a világdzsemborit és az 1957-ben tartott cserkészet 50. évét megünneplő világdzsembori színhelyét, Sutton Park-ot, Sutton Coldfield mellett, Birmingham közelében. Megmlítendő, hogy ekkor Indaba öregcserkész tábort és Rover Moot-ot is rendeztek (röviden J.I.M.) A találkozó két szakaszban történt, az első július 28-tól 30-ig, a második pedig július 30-tól augusztus 1-ig tartott. Mindkét csoportban megközelítőleg 150 résztvevő volt, tehát az 1957-es világdzsemborin résztvevőknek összesen kb. 1 %-a. Én az első csoportba jelentkeztem, melynek úgy
60%-a az Egyesült Királyság területéről jött, a résztvevők többi része18 különböző ország képviselői voltak. Érdekességként említendő, hogy a második csoportban minden bizonnyal két magyar származású ausztrál nő is lehetett, ugyanis György volt a vezetéknevük. A rend kedvéért szintén megemlítendá Kárpáti István kanadai kontingensen belüli részvétele, akinek nevét Dennis Bayley angol cserkészvezető említette nekem. De más országokban élő és Hungáriát viselő magyar cserkészek is részt vettek.
Csütörtök, péntek, július 26-27. Indulás Londonba. A JFK repülőtér várótermében mindjárt egy fülöpszigeteki csapatparancsokkal találkoztam, aki ugyan az USA-ban él, de a saját nemzeti kontingens keretében vett részt. A két üveg vizemet nem engedték fel a repülőre, mivel a benne lévő folyadékot még a repülő tereken nem tudják analizálni. Ez is jellemző a mai korra: a terrorista támodásoktól való félelem. Az elvileg 20:20-kor induló gép csak 22:06-kor szállt fel, majd 6 óra 26 perc utazás és 5544 km után londoni időszámítás szerint a Heathrow repülőtérre reggel 9:40-kor érkezett be. A repülőn az én ülésemnél utaskiszolgáló hölgy magyar volt. A londoni repülőtéren már seregével voltak cserkészek különböző országokból. Londonból a National Express vállalat által üzemeltetett kényelmes busszal felutaztam Cambridge-be. A találkozó gyülekezője ebben a vársoban volt megszervezve. Beérkezés után gyalog átmentem egy óriási parkon. Már majdnem átjutottam rajta, amikor láttam egy férfit egy kisfiúval futballozni. Úgy tűnt, mintha magyarul beszélnének. Mire a sarkon lévő fagylalt árushoz értem, a férfi is odajött és valóban magyarul beszélt a fagylalt árussal. Egy közeli bankban beváltottam a gyengén álló amerikai dollárjaimat, majd felgyalogoltam a Cambridge Hotel-hez, ahol megvacsoráztam. Mindjárt megtapasztaltam Anglia drágaságát. Nem csoda, hogy nem akarják az eurót bevezetni.
Szombat, július 28. Utazás a Gilwell Park-ba. Másnap reggel a Robinson College-ben volt a gyülekezo. A Cambridge University-nek 31 college-je van, amelyikbol az 1970-es években épült Robinson a legújabb. Itt tartják a legtöbb helyi konferenciát mivel modernebb elszállásolási lehetoseg kínálkozik. Miután a résztvevok beérkeztek és bejelentkeztek, valamint a kollégium szobáiba beköltöztek, három buszra beosztva a szervezo csoport egyik helyi cserkészvezetoje kíséretében leutaztunk a Gilwell Park-ba, ahol megérkezésünk után azonnal jó angol szokás szerint kávét, teát és kekszet (biscuitet) szolgáltak fel. A Reunion 57 sátorban eligazítást adtak, majd a csoportot két részre osztották. Az elsobol magán alapon lehetett körbejárni, a másik csoportot pedig a park egyik idegenvezetoje vezette körbe, és tekintették meg együtt a nevezetességeket. Késobb a két csoport helyet cserélt.
A 108 acre nagyságú Gilwell Park története visszanyúlik a 15. századba, amikor még egy gazdag földbirtokos tulajdona volt. A századok folyamán többször cserélt tulajdonost. 1919-ben William de Bois Maclaren skót mágnás jóvoltából került cserkész kézre. Ugyanis Maclaren felfigyelt Baden-Powell gyerekeket foglalkoztató új programjára, a szabadban való nevelés hatására. Tetszett neki Bi-Pi elhatározása, hogy a londoni East End környék – ami London szegény negyede - gyerekeit, akik a kotörmelékes foltokkal teleszórt elhagyatott területeken játszottak, egybe fogja és kísérletszeruen táboroztatja. Elvitte oket Brownsea szigetére, ahol háromhetes táborban elore gondosan kitervezett programmal foglalkoztatta oket. Figyelemre méltó, hogy az akkor különösen rétegezodött társadalom minden osztályából tudatosan válogatta össze a gyerekeket.
Maclaren megvette a gazzal benott birtokot a cserkészet részére. A park ma a cserkész vezetok kiképzésének központja. Ma külön igazgatás alatt áll mint a Brit Cserkész Szövetség ingatlana. Területe dimbes-dombos, erdos, amelyben legalább 107 fajta fa terem. Érdekességként említendo a kb. 600 éves tölgyfa, ami a park egyik jellegzetes szimbóluma. Ma már a parkot nem-cserkész csoportok foglalkoztatására is használják, szegény gyerekek nyaralására is berendezett. Újabban modern stílusú épületeket is emeltek, hogy a cserkészeknek ne kelljen sátrakban meghálni és a tisztálkodási lehetoség is civilizáltabb körülmények között történjen. Ahogy valaki mondta, az egésznek van egy kis üzleti hangulata, de a mai kor kényelme is hozzájárul.
A park közepén álló Fehér Ház modern épület, cserkész múzeummal, konferencia termekkel és étkezdével. Több hálószobával ellátott. Ide évente többezer látogató jön a világ különbozo részeirol. Ez az angol cserkészet központja.
A parkban a „magánvándorlásunk” alatt találkoztunk egy japán cserkészvezetoi csoporttal, amely körülállt egy alacsony embert a bronzbivaly szobor elott. Fényképeztek. Kérdeztem David angol társamtól hogy az ki? Mondja, ez Michael Baden-Powell, az alapító egyik unokája. Mindjárt odamentem, bemutatkoztam és lefényképeztettem magamat vele. Mikor megtudta hogy magyar vagyok (itt polgári öltözetben voltam) azt mondta: „You are important: Godolo”. A szobrot egyébként a Boy Scouts of America adományozta a Brit Cserkészszövetségnek köszönetként, hogy a cserkészetet Amerikába is elhozták. A közelben van Bi-Pi fémbe öntött lábnyoma is, amit a MCSSZ adományozott a parknak a gödölloi dzsembori után. Mellette orzik a Bi-Pi által sose használt hálókocsit, amelyet 1929-ben a világ cserkészeitol összegyujtött fejenkénti 1 pennyvel vásároltak meg részére. Ebédre visszamentünk a gyülekezo sátorba, ahol egy amerikai cserkésztiszt rövid adományozásra felszólító beszéde után az úgynevezett barna zacskós rendszerrel szendvicseket adtak. Ezeket alig lehetett megenni, ám a vele járó narancslé igen jó ízu volt. A többi étkezés különben boséges és pompás volt. Utána következett a második csoport kalauzolása, amibe mi is tartoztunk. Ezen belül eddigre már kialakult egy sajátos kis csoportunk, melynek tagjai között voltunk mi ketten David Cook-al, egy német, egy skót és egy Franciaországba nyugdíjba vonult angol cserkész. Mindegyik 57-es dzsemborista. Megnéztük a kiképzo teret, a gyakorló tornyot, a Fehér Házat, az imént említett Bi-Pi hálókocsiját, majd csoportképre került sor. Végigmentünk a cserkészmúzeumon is. Itt a nemrégiben kiadott Official History of Scouting c. könyv is ki volt állítva. Az idegenvezetonek felhívtam a figyelmét a hibákra. Kell írjak a szerzonek. Délután 5 óra körül felültünk a buszokra és két órás út után megérkeztünk Cambridge-be. Elszállásolásunk itt két napig a Robinson College kollégiumában történt.
Vasárnap, július 29. Dzsembori! A július 27-e és augusztus 8-a között az Egy Világ, Egy Fogadalom jelszóval megrendezett a cserkészet centenáriumát ünneplo 21. világdzsemborin több mint 38 000 cserkész 158 ország és terület fiai és leányai táboroztak. Ez az egyik legnagyobb világdzsemboriként könyvelheto el. A világtábor helye a Chelmsford falu melletti Hylands Park volt, Londontól másfélórás utazásra. A magyar kontingens 545 tagjával egyike volt a legnagyobb résztvevo országoknak. A MCSSZ egy angolnyelvu ismerteto füzetecskéjében, Hungarian Scouting címen, röviden és tömören összefoglalta a magyar cserkészet történetét, külön foglalkozva az 1989-es rendszerváltozás utáni évekkel, ismertetve a Magyar Dzsembori Csapatot, továbbá rövid tájékoztatót adott Magyarországról és felsorolta a kiadvány szponzorait is. Nem hiányzott belole a KMCSSZ és a Kárpátmedencében élo kisebbségi sors alatt élo magyar cserkészek megemlítése sem. Íme a számok: Felvidékrol 12, Kárpátaljáról 3, Erdélybol 23, Délvidékrol 3, és a KMCSSZ-bol 3 cserkész vett részt. Érdekes megjegyezni, hogy a délvidéki magyar cserkészek egy hozzávetolegesen 30 tagja a szerb kontingens keretén belül vett részt. Ennek hátterét érdekes lesz kideríteni, noha a vízumkérdés lehet a fo oka. [Ahogy késobb kiderült, ez a csoport a Szerb Felderítok Szövetségébol - tehát egy másik szervezetbol - érkezett, foleg a bácskatopolyai Petofi Sándor Felderítocsapatból. Velük a MCSSZ-nek nincs kapcsolata.]
A három-buszos karaván lerobogott a dzsemborira. Együtt ültem barátommal, David Cook volt brit 57-es dzsemborista társammal, akivel kettesben csatangoltunk a dzsembori területén. Beérkezve eligazítást adtak, majd nekivágtunk szétnézni. Alig mentünk néhány métert, egy osztrák leánycserkész, akirol kiderült hogy a csapat ápolónoje, leszólított és mint magyart nagyon kedvesen üdvözölve, egy osztrák szövet-cserkészjelvényt adott ajándékba.
Az elozo napok komoly esozései majdnem elmosták a tábort. Ennek nyoma látható volt. Bármerre mentünk sárba léptünk, noha a meleg napsütés hamar feloldotta a kegyeket és a természetet. A Reunion 57-es sátrát a világtábor közepén állították fel, így innen könnyen lehetett tájékozódni. A látvány más volt mint 50 évvel ezelott. Az elektrónikus hangerosítok hangzavart keltettek, az egyes országok bemutató sátrai inkább nemzetközi vásárt sugalltak. Elso benyomásra a világtábor egy nagy világkiállításra, népünnepélyre emlékeztetett, egyre több kommerciális elemmel, de a progamokban szereplo jótékonycélú konferenciák, közösségi munkák, muhelyek a mai világ fizikai gondjaira hívták fel a figyelmet és megoldásokat javasoltak.
Bementünk az 57-es dzsembori kiállítási sátorába is. Nagy tömeg látogatta az ízlésesen elkészített kiállítást, ami foleg Peter Dearn és felesége munkája. Korábban Petertol értesültem az 57-es dzsemboristák találkozójáról. Még a jelentkezésemkor elküldtem neki a Birmingham News 1957. augusztus 8-i szám elso oldalának másolatát a menekült cserkészekrol, melyet sok más fényképpel és emléktárggyal együtt kiállítottak. Többek között három magyar cserkészcsat is megtekintheto volt az egyik vitrinben. Mesélte, hogy a dzsembori alkalmából az országban 46 000 fiatal jelentkezett cserkésznek. Sajnos nincs elég vezeto akik foglalkoznának velük. Peter kérte az 57-es magyar résztvevok névsorát, amit megígértem, hogy elküldök neki. Azt vettem ki a beszélgetésbol, hogy hiányzik az akkori dzsembori névsora, vagy nem volt módjában megszerezni, vagy elveszett a bürokráciában.
Valaki egy röpcédulát nyomott a kezembe. Alig vettem tudomásul, de megkapta a figyelmemet a Hungarian Csárda cím. Így gyorsan megfordultam és magyarul leszólítottam a két fiatalembert. Mindketto az International Service Team (IST) tagja. Magyar részrol ebben a táborban 117-en voltak. Ez a 8000 tagú, különbözo nemzetiségu csoport látta el a dzsembori szervezését, teendoit a táborozás elott és alatt. Gazdag Balázstól mindjárt megkérdeztem a magyar tábor központjának helyét. Oda is vezetett és éppen Treer Albert, a Magyar Dzsembori Csapat kontingensvezetoje is jelen volt, így mindjárt egyeztettük dolgainkat. A magyarokat részben a vékony nemzeti színu szalaggal szegélyezett cserkésznyakkendojükrol lehetett felismerni. Logóként a nyakkendo csücskén a buvös kocka mintája ékeskedett. Sajnos árvalányhajat nem viseltek, bár hoztak magukkal, mivel védett növényként van nyilvántartva. Bár nekem még tavaly Magyarországon mondták, hogy már nem védett növény. [A késobbiekben megtudtam, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium sem tudta megmondani, hogy mi a pontos helyzet. A Magyar Dzembori Csapat vezetosége mindenképpen jogtevo magatartást akart gyakorolni. Külön engedélyt kaptak, de már csak kevés cserkészt sikerült árvalányhajjal ellátni.] Elementünk a tornácos parasztházhoz, a Magyar csárdához - amelynek részeit Magyarországról hozták és helyben állították össze - ahol David-ot megvendégeltem lekváros palacsintával. Igen drágán adták, 2 GBP darabja, ami akkor kb. $4.10-nak felelt meg. Nem mondom hamar bekapcsolódtak a helyi gazdasági iramba, ám a jövedelem a kontingens kiadásaihoz járul hozzá. Itt talákoztam Major Rajmunddal azaz Ray Major-al, aki a 70-es években a San Diego-i csapatunknak volt tagja és utána a BSA-hoz csatlakozott. Ray 56-os szülok gyereke, elérte a Sas cserkész rangot. Már gyengén beszél magyarul, de érdeklodött egy magyar csapatba való felvétel iránt.
A zsúfolásig telt tábori postahivatalba mentünk levelezolapokért, amelyeket az Isle of Wight postahivatal adott ki és nem a brit posta. Itt is politizálnak.
Közben igyekeztem lerendezni a július 31-re esendo második látogatásomat. A hivatalnokok ide-oda küldözgettek, semmit sem értem el. Erre ráment majdnem két óra. A sok mászkálás alatt ostorcsattanásokat hallok. Meglátok egy izmos magyar fiút („az Ostoros Zolit”), aki a réten végigmenve csattogtatta ostorát, felhívva magára a figyelmet. A Magyar csárda felé tartott, ami egyébként a tábor közepén volt, így sok turista és cserkész megfordult ezen a helyen. Bemutatta tudományát, amiért sokan sorba is álltak.
Délután 5 óra körül indult vissza buszunk Cambridge-be.
Az est a college egyik dísztermében formális bankettel kezdodött, skót dudásokkal, akik az alkalomhoz illo díszruhában, skót szoknyában vonultak be a terembe. A programon kitüntetésekkel ellátott cserkészegyenruhában vagy polgári öltönyben kellett megjelenni. Nálam nem volt a díszegyenruhához kello kitüntetés, amelyeknek viselése ilyen esetben elonyös lett volna. A legtöbben cserkész egyenruhában voltak. Az angol cserkészetben két egyenruhát használnak, egyik a terepegyenruha, a másik a formális ruha, amelyet csak bizonyos alkalmakkor viselnek. Az asztali áldás után pompás ötfogásos lakoma következett. Az angol étkezés központjában a bárányhús áll. Itt is azt adtak. Ízlésesen nyomtatott és a dzsembori jelvénnyel ellátott étlapot is kaptunk. Mellettem, egyik oldalon, egy idosebb cserkészvezetono ült, a másikon egy újzélandi cserkész, könyvkereskedo, aki mesélte, hogy az 57-es dzsembori kontingens tagjai még most is évente összejönnek megemlékezésre. A mellettem ülo brit cserkézvezetononek hosszú cserkészvezetoi múltja van. Tanár. Elmondtuk egymásnak gondjainkat a cserkészneveléssel és a mai fiatalsággal kapcsolatban. Felajánlotta segítségét amennyiben ismét Angliába utazom. Sot, amikor említettem neki, hogy nem biztos a másodszori bejutásom a dzsembori területére, felajánlotta számomra a csapatánál augusztus 1-én tartandó - tehát másnap - a cserkészet 100 éves évfordulójának megünneplésén való részvételt. A díszbeszédet Dr. Richard Butler mondta, a Brit Szövetség nagytanácsának megválasztott tagja. Beszédének alappontja a cserkészmozgalom 100 éves évfordulójának ünnepelése, ugyanakkor felhívta a figyelmet az újabb és újabb kihívásokra. Az igazi cserkésznevelés titkairól beszélt, a mai fiatalság értelmében: pl. elvonni a fiatalokat a TV és a számítógép képernyoitol. Ez talán a legjobb nem magyar nyelven elhangzott cserkészetrol szóló beszéd amit valaha hallottam. Majd Michael Baden-Powell is beszélt, nagyapja örökségére utalva, többek közt Mafeking ostromát említve. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a cserkészetre ma jobban szükség van mint valaha. Csodálatos élmény volt tapasztalni a túlnyomó részt 64 és 85 év közötti résztvevo felnottcserkészek és vezetok teljes komolysággal vett cserkészfogadalom újítását. A kitüno akusztikával rendelkezo teremben elénekeltük az 57-es dzsembori indulóját. A foleg felnott férfiakból álló cserkész közönség igen jó hangról tett tanúságot.
Hétfo, július 30. Utazás Sutton Park-ba. Másnap busszal leutaztunk Sutton Parkba, az 57-es világdzsembori helyére. A park ma Nemzeti Természetvédelmi Terület. Nagy izgalommal vártuk a parkba való látogatást. Bejáratánál van a Sutton Coldfield-i vízicserkészház, mivel a parkban egy tó is van. Ez egyben a helyi körzet vízicserkész telepe is. A vízicserkészházban – amelyet 50 éve is használtak - kiállítást láthattunk az 57-es dzsemboriról Alan Smith helyi vízicserkész vezetotiszt kivitelezése által. Mikor diplomatikusan felakartam hívni figyelmét az egyik képen felfedezett hibára, mindjárt odavezetett és rákérdezett, mivel állítása szerint igen sok idot töltött a helyes adatok rögzítésére. A képen ugyanis a menekült nemzetek zászlaja alatt - ami jelenleg a Sík Sándor Park Pentagon épület egyik falán lóg Andreánszky Károlyné munkájaként - az állt, hogy RUSSIAN SCOUTS IN EXILE. Vegyes érzelmek futottak át rajtam ennek a feliratnak láttán. Megmagyaráztam neki, hogy akkor hat nemzet fiai együtt mentek a világtáborra a Council of Scout Associations in Exile keretében (C.S.A.I.E.). Még külön jelvényünk is volt. Nyomban tollat nyomott a kezembe és tüstént kijavítottam a RUSSIAN szót a résztvevo hat nemzet nevére (Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország és Ukrajna). Smith jelezte, hogy ez vándorkiállítás is lesz. A C.S.A.I.E. név illetve rövidítés szerepel a dzsembori velemjárójában is, de sehol nincs magyarázat a kezdobetuk jelentésére. Ezt bizonyára a cserkész világszerevezettel (most W.O.S.M.) való esetleges ütközés elkerülése végett nem nyomtatták ki. A Brit Cserkész Szövetségnek köszönheto viszont az akkori dzsemborin való részvételünk, meghívásos alapon. Ez a meghívás az egyetlen az 1951 és 1989 közötti dzsemborik idoszakában, amikor többek között az említett országokban a cserkészet tiltva volt.
Folytatva utunkat, innen legyalogoltunk az akkor ott díszelgo földgömb helyére, ahol 1958-ban a dzsembori emlékére koemlékmuvet helyeztek Jamboree Stone néven. Itt újra sor került a cserkészfogadalom elmondására, amit a Birmingham megyei vezetotiszt vett ki. West Midlands kormányzó helyettese rövid üdvözletet mondott. Igen szép emlékbeszédet tartott az angol királyno képviseloje, egy County Commissioner, azaz megyei helytartó. Lelkesen megtapsolták. Figyelemre méltó az angol királyno iránt mutatott tiszteletadás. Ökumenikus istentisztelet is volt a parkban még az 57-es dzsemboriról fennmaradt erdei kápolnában.
Ebédre busszal vittek be Sutton Coldfield-ba, a St. Andrew’s templomba, ahol általában a helyi csapat is gyülekezik. Boséges ebédet kaptunk. Utána visszamentünk a Jamboree Stone-hoz, ahonnan kis csoportokban elindultunk megkeresni az egykori táborhelyünket, amelyet a térkép és a Reunion 57 beosztottjai segítségével könnyen megtalálhattunk. A menekült nemzetek kontingense akkor a Copenhagen altáborban kapott elhelyezést. Az akkori világtáboron az altáborok elozo dzsemborikról kapták elnevezésüket. Én is megtaláltam a menekült cserkésznemzetek táborhelyét, ami igen elonyös helyen volt. Megjegyzendo, hogy az akkor résztvevo menekült nemzetek résztvevoibol én voltam az egyetlen képviselo. Keresgélés közben összefutottunk egy lelkes helyi cserkészvezetovel, akinek elmondtam hogy 50 évvel ezelott látogatást tettünk egy Sutton Coldfield-i családnál. Ide akkor meghívásra mentünk, és a családnak egy fizikailag fogyatékos tizenéves leányuk volt. A látogatásról fénykép is készült, amely saját dzsembori albumom egyik lapját díszíti. A rend kedvéért megemlítem, hogy rajtam kívül ezen részt vett Némethy Péter, szövetségünk egykori elnökének öccse és Vigh Szabolcs, a new brunswicki 41. sz. Lórántffy Zsuzsanna leánycserkészcsapat parancsnokának, Hajdu-Németh Gergelyné Vigh Ildikónak édesapja. A fénykép másolatát elvittem magammal a család esetleges felkeresésére. Az angol cserkészvezeto kapott az ötleten és a Sutton Coldfield News egyik újságírójával kapcsolatba lépve egy cikk jelent meg a fényképpel együtt. Az egyik jelenlevo civil vendég jelentkezett is a felhívásra.
Innen visszagyalogoltunk a 2,5 km-re lévo vízicserkész épülethez, ahol újra teával, kávéval és kekszel kínáltak meg. Ezáltal már egészen angolnak kezdtem érezni magamat, de aztán eszembe jutott, hogy az amerikai cserkészetben is hasonló szokás van. Több mint két órai utazás után visszaérkeztünk Cambridge-be. A hosszú buszút végén a kezünkbe adtak egy DVD-t „’57 Revisited” címen, ami az 57-es világdzsembori felvételeit tartalmazza. A film a Brownsea szigeti táborozással kezdodik, Bi-Pi is megszólal benne, felesége Lady Baden-Powell köszöntot mond, valamint Bi-Pi lánya, Betty Clay, aki jókívánsági üzenetet mond a cserkészet 100. évfordulójára. Ebben megemlítik a menekült cserkészeket, többször látni a magyar árvalányhajas sapkát viselo zászlóvivot és két magyar cserkészt is, akit a bemondó külön kiemel. Háttéri zeneként elhangzik a magyar cserkészinduló is. A filmen megjelent képsorok legnagyobb része a nyilvánosság elé sosem került. A DVD megtekintésére egyik alkalommal idot kell szánnunk. Érdemes megnézni.
Visszaérkezve a társaság feloszlott, vacsora már nem volt a programban.
A találkozó feloszlása után tüstént a másnapi dzsembori látogatás engedélyének a megszerzésével voltam elfoglalva. Végül is Catherine Dickerhez, a találkozó titkárnojéhez irányítottak, aki nyomban jelezte, hogy a másnapi buszon van még hely. A feszültség bennem nyomban feloszlott. Amint említettem, a találkozót két háromnapos csoportba szervezték és e csoport a második napon ment le a dzsemborira. Nekem ez legalkalmasabb volt, mivel ez volt az egyetlen lehetoségem ismét eljutni oda. Noha felajánlottam a költségek megtérítését, nem fogadták el. Még ebédet is adtak.
Kedd, július 31. Újabb látogatás a dzsemborin. Reggel fél 9-kor indulás a dzsemborira. A buszon egy Colin Hart nevu brit fncs. mellé szegodtem, mivel mellette volt egy üres ülohely. Épitész, kisebb városból való higgadt angol. Emlékezett a „hontalanokra” 57-bol, az irántuk tanúsított megbecsülésre és a felvonulásukkor elhangzó tapsviharra, helyzetük értékelésére. Megérkezésünk után egyenesen a magyar központi sátorhoz mentem, ahol összefutottam a már két nappal korábban megismert két kitüno fiatal cserkészvezetovel, Gazdag Balázzsal és Kovács Árpáddal, akik elkísértek a Magyar csárdához. Itt ismerkedtem meg Soczó András 90 éves cserkészvezetovel. Andrásbá részt vett az 1933-as gödölloi és az 1937-es vogelenzangi dzsemborikon. Egy életkedvu, fiatalos, régi cserkészt ismertem meg benne. Budapest ostroma alatt (1945-ben) egy bombaszilánk félszemére megvakította. Kezei olyan símák és ránctalanok voltak, hogy csak csodálni tudtam. Még májfolt sem volt rajtuk.
Utána a közelben felállított óriási cserkészbolt sátorához (Scout Shop) vezetett utam. Itt többszáz cserkész és civil várakozott a különbözo cserkésztárgyak megvásárlására. Úgy félórás várakozási ido után én is sorra kerültem, de csak azért mert feltartottam a már elore kitöltött rendelési ívet, amelyre az épp azon a helyen kiszolgáló amerikai cserkésztiszt felfigyelt. Hungariámat meglátva, említést tett egy idos magyar cserkészrol, aki a gödölloi dzsemborin is részt vett. O volt a 90 éves Soczó András, akirol fentebb már említést tettem. Cserkésznyakkendojükrol felismerve oket, itt épp négy magyar IST tag teljesített elárúsítási szolgálatot. A helyi dzsemborin egyenesen a magyar központi sátorhoz mentem, ahol a Hungariámat figyelembe sem vették, vagy nem voltak elég szemfülesek hogy észre vegyék. Ott dr. Kruzslic Péter, a Magyar Dzsembori csapat egyik vezetojével találkoztam, aki nagyon szívélyesen elkísért a Wadi altáborba, ahol a KMCSSZ két Washington-i leánycserkésze is táborozott. Az egyes országok cserkészrajait szétosztották a különbözo altáborokba, amelyek különbözo ökológiai érdekek megismerésére és környezetvédelmi programokra voltak beosztva. Sajnos Csermely Krisztinával, a torontoi 42. sz. Szent Kinga lcscs. csapatparancsnokával, aki az International Service Team tagjaként vett részt, nem találkoztam.
Az elozo napok esoje révén mindenki holmiját szárította, így elképzelheto a velem szembetuno rendetlenség. Az ebédasztal körül üloknek megmutattam az 50 éves jubileumi emlékkiadványt és az 57-ben kiadott dzsembori velemjárót, amit az egyik fiú az idén kiadottal együtt nyomban le is fényképezett. Mivel Péternél nem volt szendvics, megosztottam vele a magammal hozottakat, majd elmentünk a Magyar csárdába. Péter itt bemutatta az éppen erre járó jogi képzéssel és kiváló ügyrend levezetési képességgel rendelkezo Szubert László lengyelországi magyar konzult, aki a tavaly általam is meglátogatott MCSSZ közgyulését vezette.
Ezután visszamentünk a magyar központi sátorhoz, ahol Gazdag Balázs filmes interjút készített velem. Átadtam Kruzslic Péternek a fent említett kiadványainkat (A jubileumi jamboree – különkiadás/1958 június, Ismerteto a külföldi magyar cserkészetrol, az egyoldalban összefoglalt Hungarian Scouting cikket, ami rövidesen megjelenik a New York-i 1956-os Bizottság révén kiadandó emlékalbumban is.) Benyomásom a magyarországi kontingens – a Magyar Dzsembori Csapat - vezetoirol nagyon kedvezo volt: szolgálatkész, intelligens, Magyarország és a magyarság kitüno diplomatái voltak.
Többek között szóba került a csehek országgyulési elnökének, Lech Walensa volt lengyel kormányfonek, valamint a svéd királynak a dzsemborira való ellátogatása. Hivatalos meghívót a magyar miniszterelnök is kapott. Késobb tudtam meg, hogy az angliai magyar nagykövet helyettese látogatást tett.
A magyarországi újságok nem nagyon közöltek cikket az eseményrol. Ezt a hírt valaki közölte velem, ám örömünkre szolgált amikor e napló megírása után megtudtam, hogy a folyamatosan és lelkesen dolgozó dzsemboristáknak köszönhetoen több országos és rendkívül sok helyi médium adott hírt a dzsemborival kapcsolatos elokészületekrol és a magyar részvételrol.
A Magyar Nemzetben augusztus 11-én megjelent egy hosszabb beszámoló Magyar csárda címen, ám több hiba van benne a KMCSSZ muködését illetoen.
Késobb még barangoltam és a nagytér felé haladva közeledni láttam egy leánysereget a Magyar csárdához. A csatakiáltásukat noha nem értettem, de mindjárt rájöttem, hogy magyarok. Fényképet csináltam róluk, ők meg megkérdezték, hogy honnan valósi vagyok. New York-i lakóhelyemet említve az egyik leány mondja, hogy édesanyja is New York-i volt. Kiderült, hogy ismerősről van szó. A nevezett ugyanis Koréh Ika cst., egykori New York-i 46-os csapatparancsnok. Egy másik alkalommal beszélgettem egy idősebb osztrák cserkészvezetővel is, aki néhai dr. Hoyos Jánost, a KMCSSZ nagytanácsának egykori elnökét ismerte. Kicsi a világ...
Buszunk délután 5-kor indult vissza Cambridge-be. Ezzel a dzsembori látogatásom véget ért.
További beszámolók a Magyar Cserkészszövetség www.dzsemboricsapat.hu és a dzsembori eng.thejamboree.org honlapján találhatók.
Fischer Viktor cscst.
a KMCSSZ külügyi vezetője
Kiegészítve 2007 októberében.
|
|