Capita Selecta (13)
 (Elhangzott Budakeszin, 2006. május 7-én.) Kedves ünneplő gyülekezet, különös nap ez a mai, úgy is mondhatnám: különleges. Majzik Mária Himnusz-szobrát avatjuk; s ezzel csaknem két esztendő reménye vált tapintható valósággá. Ennek a dátumnak - május hetedikének - nincs évfordulóhoz köthető, "hivatalos" minősítése. Az anyákat köszöntjük ezen a napon, a megfogant s kihordott élet mindennapi hőseit - s minden anyák legáldozatosabbját, a mi Nagyboldogasszonyunkat, az örök Babba Máriát hívjuk segítségül. Protokoll ehhez a monumentális alkotáshoz nem illik; de kellett hozzá - mint a maradandó művekhez általában - a művész lelkében születő, szakrális késztetésre felelő vasakarat, hogy a tornyosuló nehézségeket leküzdhesse. Óriási szellemi és fizikai munka hárult Máriára, törékeny alkatára, érzékeny személyiségére. De Isten hozzáadta az emberi vállaláshoz kegyelmét - s talán az sem véletlen, hogy fölbolydult és megtépett hazánk jelen pillanatában, éppen most magasodik fel Kölcsey Himnuszának anyagba álmodott mása, szilárd alapon, az ősi hármas halom egységén nyugodva. Köszönjük Mária! Megrendüléssel és hálával jelenthetem: negyven millió forintot gyüjtött össze a kuratórium - s ezért a mi szűkös viszonyaink között nagy pénznek számító summáért nem kilincseltek állami dotációért, pártpénzekért, ezt valóban az egyes magyar emberek ajánlották meg, nyugdíjasok 200 forintjától a millióig. Isten áldja meg őket: hasonlatos volt ez a fölbuzdulás a betániai Mária történetéhez, aki nem sajnálta az ügytől, Jézustól az illatos kenetet... most is az egyszeri alkalom nyert kivételes fontosságot az egyébként oly gyötrő szűkölködések közepette. 
Ez a 9 méter hosszú, 4 és fél méter magas kompozíció nem illusztráció nemzeti Himnuszunkhoz, imánkhoz; több annál. Amit Kölcsey sodró hatású verselése, Erkel ünnepélyes zenéje kifejez, annak a szellemi tartalma áll itt a képzőművészet eszközeivel megjelenítve. Tudomásom szerint egyedül a világon fogalmazódik meg így, egy nemzet himnusza, bronzban és kőben. Mintha gyökere volna, rendíthetetlenül tapad a szülőföldhöz, és mintha szárnya volna, az eget célozza. Budapestet és a vidéki tájat épp e ponton köti össze - Budakeszin, a Szarvas téren; mintha idáig futott volna a legendák csodaszarvasa, s agancsával rajzolta volna a porba: itt és nem máshol, tegyetek jelet, hogy összetartoztok, a széles e-világ bármily távoli részén élo kényszeruen szétszórt vagy kitaszított magyarok.Kié ez a szabadtéri oltár, kié hát ez a múltat, jelent, és jövendőt egymásba kapcsoló új magyar kegyhely? Mindenkié, aki már a Himnusz első akkordjainál felemeli a fejét, kiegyenesíti a gerincét, kezét tisztelegve az oldalához szorítja, vagy imára kulcsolja templomainkban; mindenkié, aki a saját sorsára is igaznak érzi Kölcsey sorait; aki minden balsorsban is reménykedik a víg esztendokben; aki képes megbánni esendőségében elkövetett bűneit, de világosan látja azt is, amit ellene vétettek... Mindazoké, akiknek fáj, hogy "hányszor támadt tenfiad szép hazám kebledre, s lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre..." Honfitársainké, akik a XX. század keserves tapasztalataiként élték meg, hogy "bújt az üldözött s felé kard nyúl barlangjában, szerte nézett s nem lelé honját a hazában". S akik még mindig attól tartanak, hogy " szabadság nem virul a holtak véréből." Nem, az sem véletlen, hogy 1956-unk után ötven évvel gondoljuk újra a régi igazságokat, az emlékhely tövében. Néhányan azt mondják, a Himnusz túl szomorú. Pedig csak látlelet ezeréves küzdelmeinkről. Erő a fohászhoz és a megcselekvéshez. Idegenben felcsendülve egy darab odahagyott haza. A gyermekkorunk édessége és kapaszkodó a halálunkban. "Szánd meg Isten a magyart", de mi ne csak szánjuk magunkat, tétlenül - hanem igenis, mozduljunk a felismert irányba, kövessük a megnyilatkozó Istenség hívását. A Mindenség Atyjának oltalma alatt, és egyúttal az Ő oltalmára készen. Hiszen minden a Teremtés ősigéjéből tündökölt elő - ezt sugallja a bronz dombormű, a csonka kör, amit a jövő emberisége teljesít ki majd egésszé, közepén a barázdált Isten-arccal, ahogy körös-körül, sugarakban árasztja ki a magyarok Himnuszát, a nekünk szóló üzenetet. A szakaszok, mint egy kitárt szárny, a Kibocsátóra is visszahatnak. Teremtő és Teremtmény egymást feltételezi. Sugalmazó és meghalló egymást támasztja. A versszakokat ugyancsak körkörös sugarakban, kerék-küllő formában az évszakok szimbólumai követik. Az idő, a méltóságos Idő, amiben a történelem, történetünk folyik: tavasszal virágzunk, nyáron érleljük a búzát, ősszel szőlőt szüretelünk, és télen várakozva virrasztunk életünk csupasz ágai között. De a tél pihenés, erőgyűjtés a szüntelen sarjadásra, és biztos tudása annak, hogy nem tartanak örökké a türelmet megpróbáló fagyok. 
Az Isten-fej fölött, a dicsfény fölött hét galamb emeli még feljebb a sugarakat - a középső galamb a magyar korona keresztjét a magasabb szféráknak csőrében tartva felajánlja. A végtelenbe lebbenő lelki-szellemit a talapzat tartja a Földünkön: a palmetta - motívumokból szőtt, Duna-Tisza ággal dúsított három halom, alatta a Himnusz rovásírásos feliratával, a középső halmon 63 rovátkával, a történelmi Magyarország vármegyéire emlékezve - emlékeztetve -: ez a múltunk. A középső halmon 33 kereszt - ami megmaradt: a jelen. S hol a jövő? Hitem szerint a reppenő galambok csőrében, az Ég mezői felé emelkedőben. Sem a Föld sorsa, sem az ország sorsa, sem egyéni sorsunk nincs lezárva; ez a vigaszunk, ez a reményünk. Jöjjön el a Te országod, mert az a mi országunk is! A dombormű maga egy félköríves süttői kőfalra simul. Hét boltív övezi - számomra a Teremtés hét korszaka. 21 harang díszíti, a 63 vármegye nevével, valamint a "Magyarok bárhol a világon" jelöléssel. 
Az alkotás másik oldala sem üres: kézlenyomatok borítják - magyar emberek valóságos kézlenyomatai. Szent István és Szent László védelmező karja egymás felé kinyújtott. Az aranyszarvas is felbukkan.A két szélső boltív tartó oszlopán bevésve ősi székely őrmotívum áll: mintegy őrzik Himnuszunkat, népünket. A szemlélődőre az vár, hogy a további - kinek-kinek a személyére szabott - szakrális titkokat megfejtse és értelmezze. Vannak percek, amikor az általános hangzavarban a csend fejezi ki a legtöbbet. S ezt - az áhítat csendjét - a harang szava méltó megtörni. Harangjáték csatlakozik a magyarok Himnuszának emlék-művéhez. A harangokon 896 gyöngy: a honfoglalás éve. Minden vasárnap 12 órakor a magyar Mária-kegyhelyek templomharangjai csendülnek majd fel - elsőként május 14-én délben a csiksomlyói római katolikus templom harangja. Nemzeti ünnepeinken és a mai szép, kegyelemmel teljes napon Himnusz zenéje fűzi össze szívünket és eszünket. Mert itt az ideje, hogy amit hiszünk, azt végre tudjuk is már. És amit megtanultunk, ne hagyjuk prédául a kicsinyhitűségnek. A harangszó - amire most itt torokszorító fegyelemben és szeretetben várunk - nem gyászra hív; hajnali serkentés ez. S ha kérded, kinek szól a harang: neked szól. Bárhol vagy, magyarként, emberi létben: téged hív, ide hív, haza hív.
A harangjáték eredeti hangfelvétele meghallgatható itt: Himnusz harangjáték A szobor közelében egy kis márványtáblán a szobor szimbólumainak részletei olvashatók a szobrásznő tollából: Magyar nemzeti Himnusz Szobor A dombormű csonka kör kompozíciója középpontjában az Isten alakja áll, feje körül dicsfénnyel. Az istenalak stilizált, arca kidolgozott. Körülötte sugarakban olvasható a Himnusz teljes szövege. Minden versszakot, ugyancsak körkörös sugarakban, kerékküllő formában díszítés követ. A díszítés bal és jobb odalon négyes tagolásban az évszakok változását jelöli. Tavasz: virág és levél motívum, Nyár: búzakéve, Ősz: szőlőlevél és szőlőfürtök, Tél: csupasz ágak. A verssorok mint kitárt szárny vagy kezek veszik körül az Isten alakját. A formát középen, a dicsfény fölött hét galamb zárja le. A két szélső galamb szárnyával szinte felemeli, tovább viszi a sugarakat. A középső galamb csőrében a korona keresztjét tartja, felemeli. Az Isten alakja és a csonka kör alakú kompozícióba zárt Himnusz imádság az ősi három halmon áll, amely országunkat jelképezi. A három halom alatt a Himnusz szó rovásírásos felírata látható, erre építettem fel a három halmot.A három halom jelzésszerű palmetta motívumokból van kialakítva, a legősibb magyar motívumokból, középen a Duna-Tisza ággal. A középső halmon a szalagszerű 63 rovátka jelzi a történelmi Magyarország vármegyéit, melyből 33 kereszt formájú, a Trianon után megmaradt vármegyéinket jelképezi. Ez az alkotás nem illusztráció, hanem a mi nemzeti imádságunk által bennem megfogalmazódott, ami általa bennem megszületett. Jelzésszerűen alkalmaztam egyes meghatározó népi és szakrális szimbólumokat. A keréknek, a sugárnak, a küllőnek, a galambnak, a keresztnek, a három halomnak, a palmettának, magának a rovásírásnak, a vármegyék rovátkás megjelenítésének, a csonka kör-fomának, mind súlyos jelentéstartalma van nemcsak a magyarság sorsát illetően, hanem az egyéni emberi sorsot, az emberi élet folytonosságát illetően is. Az emlékmű térkompozíció. A dombormű egy félköríves falon került elhelyezésre, amelyet hét boltív vesz körül. A boltívekben összesen 21 harang látható 63 vármegye nevével, valamint a "Magyarok bárhol a világon" felírattal. Hozzá kapcsolódik egy harangjáték, amelyből nemzeti himnuszunk szólal meg. Először 2006. május 7-én déli 12 órakor, majd a nemzet ünnepnapjain. A hanrangjáték megszólal majd minden vasárnap majd déli 12 órakor, amikor a Mária kegyhelyek templomharangjai csendülnek fel általa. Elsőként 2006. május 14-én déli 12 órakor a Csíksomlyói Római Katolikus Templom harangjai szólalnak meg. A harangot a Himnusz szoborhoz mintáztam a jogaron lévő hármas gyöngydíszítéssel. Minden harangon 896 gyöngy található (a Honfoglalás időpontja). Az alkotás másik oldalán ugyanez a csonka kör kompozíció van jelen, amelyen hasonlóképpen a városok elhelyezkedési rendjéhez, kézlenyomatok láthatók. Magyar emberek kézlenyomatai, akik a magyar nemzetet jelképezik. Fent a csonka kör hiányzó cikkelyének két csúcsától két kar tart egymás felé vízszintben , mintegy háromszöget alkotva a hiányzó cikkelyből: a jobb oldali karon a koronázási palást díszítő elemei és Szent István monogramja, a bal oldali karon a Szent László-hermán látható díszítő elemek és Szent László címere látható. A tenyérlenyomatokat őrző csonkakör kompozíciót, mint napkorongot, a tápiószentmártoni aranyszarvas alapján mintázott szarvas tartja. A szarvas, amely régmúlt időket jelez és rögzít, emlékeztet a magyar nép hitvilágára, gyökereire. A két szélső boltív tartó oszlopán bevésve ősi, székely őrmotívum áll, mintegy őrök állnak fel a Himnusz, a magyarság védelmére (380 cm magas). Az alkotás anyaga bronz, a boltíves fal, a hét boltíves oszloppal süttői kő: 9 méter hosszú, négy és fél méter magas, lépcsőzetes alapon, amely az alkotás mondanivalójához és a kompozícióhoz alkalmazkodó, ahhoz méltó téren került örök elhelyezésre az Erkel Ferenc vonatkozású Budakeszi Szarvas téren. Budakeszi, 2006. május 7. V. Majzik Mária vissza a tartalomjegyzékhez
|
