Ezerszázéves történelmünkből (43)Az Erdélyi Fejedelemség kialakulása  A Báthoryak kora Erdélyben Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem munkáját úgy tudta intézni, hogy Erdély ügyeit fivére, Báthory Kristófra, mint megválasztott vajdára bízta, de mindenben az ő egyetértésével járt el. Báthory Kristóf 1581-ben halálozott el, és fiát a még gyermek Báthory Zsigmondot választották meg fejedelemnek. 1586-ban nagykorusították az erdélyi rendek azzal a feltétellel, hogy olasz tanácsadóit kiutasítja az országból. Egyedül Carillo Alfonz jezsuita atya maradhatott, mint gyóntatója és bizalmasa, akinek sikerült őt a Habsburg vonalra vezetni, nagybátyjával Bocskay Istvánnal együtt. Az erdélyiek nem látták még elérkezettnek az időt a török fennhatóság és barátság megszüntetésére - bár az anyaországgal szerették volna az egyesülést, - de azt nem a Habsburgoktól remélték. Báthory Zsigmond fejedelemsége 
Báthory Zsigmond szerződést kötött Habsburg Rudolf királlyal, és 1595-ben szembe fordult a törökkel. Egy idő után megúnta a hadi dicsőséget, és papnak készült. Emiatt kész volt átadni Erdélyt Rudolf királynak. Kétszer le is mondott a fejedelemségről unokatestvére- a Lengyelországban élő bíboros- Báthory András javára, aki 1599-ben el is vállalta a felajánlott tisztséget.Rudolf király azonban nem óhajtott lemondani Erdélyről, és Vitéz Mihály oláhországi vajda, valamint a székelyek segítségével Schellembernél (Nagyszebentől délre) leverik Báthory Andrást. A Moldva felé menekülő fejedelmet székelyek ölik meg. Vitéz Mihály uralkodóhoz méltóan temetteti el, és ezután Gyulafehérvárra megy, mert Erdély korlátlan hatalmú ura akart lenni. Habsburg Rudolf meg is erősíti őt Erdély, Havasalföld, Moldova birtokában, de mégsem bízott meg benne. Közben Báthory Zsigmond vissza akart térni az erdélyi trónra, ezért alkudozni kezdett a törökkel. Kisebb lengyel csapattal be is tört az országba, de Mihály vajdával szemben vereséget szenvedett. Mihály vajda szintén egyezkedni kezdett a törökkel, mert látta, hogy Rudolf király nem akarja az ő független erdélyi fejedelemségét. Viszont útjában állott a magyar nemesség, akiket ki akart írtani Erdélyből, mivel csak a székelyekre támaszkodhatott. A nemesség ekkor Rudolf király hadvezéréhez Basta György felvidéki főkapitányhoz fordult segítségért, aki Miriszló mellett (Nagyenyed közelében) le is verte Vitéz Mihályt 1600-ban. Az erdélyiek azonban nem akarták a német uralmat sem, és ezért visszahívták Báthory Zsigmondot (immár harmadszor) a fejedelmi székbe. Basta most Mihály vajdával együtt támadt a magyarokra, és Goroszlónál (Szilágysomló közelében) kiszorította Báthoryt Erdélyből. Kevéssel utána pedig a megbízhatatlannak tartott Mihály vajdát ölette meg zsoldosaival (vallon, spanyol). Vagyis nem magyarok ölték meg, ahogyan egyes történetírók állítják. 1603-ban Székely Mózes próbálkozott török és tatár csapatokkal Erdélybe törni, de Radul havasalföldi vajda serege megverte, és ő maga is elesett a harcban. Erdély szomorú időszaka Erdély békésebb korszaka után Báthory István fejedelemsége alatt, most a szenvedések időszaka érkezett el. Basta királyi hadvezér megkezdte bosszúállását a magyar nemességen. Kivégzések, bebörtönzések, a zsoldosok fosztogatásai napirenden voltak. Akkora volt az éhinség, a nyomor, hogy állat hiányában az emberek magukat fogták be a szekerek elé. Ezt hívták Basta-szekerének. Ebben a 15 évig tartó háborúban (1593-1606) hazánk hadszintérré vált, a két ellenség a török és a német között. A nemzet léte forgott már veszélyben. A helyzetet súlyosbította a vallási kérdés is. A reformációra jött az ellenreformáció. A Triedent-i zsinat (1545-1563) hatására megindult a katokikus egyház hatalmának visszaállítása, főleg ott, ahol az uralkodók katolikusok voltak. A katolikus egyház megújhodásához szükséges erőt a Loyalai Ignác alapította jezsuita rend tagjai nyújtották. Magyarországon Oláh Miklós esztergomi érsek indíttatására kezdték meg a behívott jezsuiták munkájukat iskolákban, a szószékről és írásban. A 17. században olyan kivételes tehetségű egyéniség állott az ellenreformáció élére, mint Pázmány Péter jezsuita atya, esztergomi érsek. 
Osztrák földön már az 1590-es évek körül megkezdődött a protestáns prédikátorok üldözése. Habsburg Rudolf király rendeletileg próbálta kiűzni a protestáns prédikátorokat Magyarországon és Erdélyben. Önkényesen törvényileg tiltotta meg az országgyűlésen a magyar rendek azon jogát, hogy vallási ügyeket előhozzanak. Igy hiába kérték pl.a felsőmagyarországi városok szabad vallásgyakorlatukat, azt az országgyűlés nem támogathatta.1604-ben a Gálszécsen tartott gyűlésen az Északkeleti-Magyarország megyéi már nyíltan felkeléssel fenyegetőztek. Bocskay István erdélyi főúr személyében olyan vezérre találtak, akinek birtokai mellett, már az élete is veszélyben forgott. Ugyanis a magyar alkotmány, és a király által szentesített törvények megszegése miatt panaszkodó magyar urakat "felségsértési" perekbe fogták, és vagyonuktól megfosztották vagy kivégezték őket. A Bocskay István vezette felkelés 
Bár Bocskai István kezdetben a Habsburgok híve volt, később be kellett látnia, hogy a bécsi udvarnak csak addig érdeke és olyan mértékben a török elleni küzdelem, amíg Magyarország védőbástya feladatának meg tud felelni.Amikor a fiatal Bocskay visszatér Prágából, - ahová megbízott követként küldték- Erdélybe, megdöbbenti az ország sorsa és állapota. Bihari birtokán éri az elfogatására kiadott rendelet híre. Valósággal bele kényszerítették ezáltal a felkelésbe. Igy állt Bocskay az első magyar szabadságharc élére, amely az első, de egyetlen sikeres és győztes magyar fölkelés lett. A magyarság jogos önvédelmi harcát a Habsburg történetírás lázadásnak nevezte mindig, elfelejtvén, hogy az aranybulla utolsó pontja szerint, a nemzetnek jogában áll fegyerrel is kényszeríteni az uralkodót a törvények betartására. Első lépésként Bocskay megnyerte a szabad hajdúkat, akik zsoldért harcoltak nemcsak a török és német ellen, hanem sokszor a magyar ellen is. A hajdúk igen kemény katonák voltak, akiknek csapata elszegényedett nemesekből, jobbágyokból, elcsapott végvári vitézekből, marhahajcsárokból tevődött össze. Bocskay felébresztette bennük a magyar érzést, zsoldot, nemesi joggal birtokot és állandó letelepítést ígért a számukra. Ehhez az induló kis csapathoz csatlakozott azután a föld népe is. A főurak eleinte tartózkodtak, de amikor látták az első komolyabb eredményt, az Álmosdnál történt győzelmet egy kisebb császári sereg felett, ők is a felkelés mellé álltak. Nagyvárad közelében Belgioioso zsoldos seregét megverik s bár Bastától vereséget szenvedtek, de Kassa városát nem tudta elfoglalni, mert a felkelők előtt örömmel nyítják meg a város kapuit.
Bocskay seregével tovább folytatta dicsőséges útját, és a Dunántúli részeket is elfoglalták. A török szintén méltányolta az elért sikereket, és elismerésképpen királyi koronát küldött Magyarország és Erdély fejedelmének. Bocskay ajándékként fogadta el, de nem koronáztatta meg magát magyar királynak. Még ugyanezen év decemberében 9254 hajdút tesz szabaddá, és letelepíti őket a Hajduságban. 1606 nyarán Bocskay -a sikeres és győztes felkelés vezetője- békekötésre kényszeríti a Habsburg császárt és királyt. A békekötés eredményeként, amely biztosítja a szabad vallás gyakorlatát, visszahozzák a Szent Koronát Prágából, a magyar rendek nádort választhatnak, továbbá követeléseikben áll, hogy a magyar várak kapitányai magyarok legyenek, és a szabad királyi városok jogai megmaradjanak. A zsitvatoroki (Komárom mellett) békében, I.Rudolf császár és király, I. Ahmed szultán és Bocskay fejedelem megbízottjaival, ami a törökkel köttetett, 20 évre ígért fegyverszünetet Magyarországnak. Bocskay István mint államférfiú is kíváló eredményeket tudott felmutatni. Elérte a bécsi békében, hogy a Habsburg király tartsa tiszteletben Magyarország alkotmányossági jogát és vallászabadságát. A hajdúknak tett ígéretét beváltva biztosította, hogy hűséges védelmezői maradjanak a hazának. Halála előtt még gondja volt arra, hogy a rendeket figyelmeztesse az elért egyezségek törvény általi megerősítésére is a következő országgyűlésen.
"Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmokra, javokra lészen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás király alá: úgy az erdélyieket is intjük: nemhogy attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerint és egyenlő értelemből azon korona alá mód szerént adják magokat." A fejedelem dicsőségének tetőpontján távozott el az élők sorából, 1606. december 29-én. Régi szívbetegsége vitte el. Bocskay István az egyetlen magyar fejedelmünk, akinek tiszteletére nyugaton a genfi Reformáció-Emlékművén szobrot állítottak, s amely alatt "domborművek ábrázolják azokat a pillanatokat, amikor a vallásszabadság ügyét képviseli." [Folytatjuk]
Tartalomjegyzék (34)
|
