Évfordulók (29) Prohászka Ottokár halálának 80-ik évfordulójára  Prohászka Ottokárnak mint a XX.századi magyar katolicizmus legnagyobb egyéniségének hatása az elkövetkezendő évszázadokban is érzékelhetően fennmarad, mert igazi apostola volt a hitnek, szónak és cselekedetnek. Milyen környezetből nőtt ki ez a nem mindennapi tehetség, aki tudatosan vállalt fegyelemmel és szorgalommal kamatoztatni volt képes, a neki adatott isteni adományokat. 1. A fiatal Prohászka Ottokár életútja Prohászka Ottokár 1858. október 10-én látta meg a napvilágot Nyitrán (ma Szlovákia). Édesapja Prochaska Domonkos morva császári és királyi katonatiszt, és édesanyja az "angyali szépségű" Filberger Anna, német polgárlány döntése alapján, már a harmadik napon megkeresztelték elsőszülött gyermeküket, a nyitrai Alsóvárosi plébániatemplom Szent Mihály kápolnájában. 
Ez a "lelki kapcsolat" élete végéig bensőséges maradt. 1921-ben írta:..."Mit látok itt is Szent Mihály alakjában? Nagy szellemi harcok frontjait, új lelki erők fölvillanását... Ez égiháború preludiuma minden harcnak, mely a világtörténelemben lefolytatódik. E sorokban küzdünk mi is! Mi is fölnézünk a bajnokok elsejére, Szent Mihályra."A német anyanyelvű kisfiú életében döntő változást hozott a Losoncon eltöltött három esztendő. Ebben a színgyar városban tanulta meg a magyar nyelvet, nem csupán az iskolai oktatásban, de főleg a napi diáktársi és egyéb kapcsolatok révén. Itt sajátította el azt a tipikus felvidéki magyar nyelvet, a palóc nyelvjárást, amelynek hanglejtését, stílusát mindvégig sajátjának tartott. A következő állomás a nyitrai piarista gimnázium lett. A 11 éves kisdiák kiszakadt a család meleg fészkéből, mivel édesapját Ausztriába helyezték át. Ottót a nyitrai keresztszülőkre bízták. A nyitrai évek igen meghatározóak lettek fejlődésében, bár csupán két évet töltött itt el. A kíváló tehetségű és szorgalmú Prohászka lelki életének kibontakozási alapjait érhetjük már tetten. Ő maga is mindig úgy emlékezik vissza, hogy piarista tanárai megtanították a rendszeres tanulásra, és jó alapokat kapott olyan szaktantárgyakból, mint a matematika vagy a latin. Igazgatójának Csősz Imrének jellemzése Prohászkáról: "Már fiatal korában jövendő nagyságának alapjait tette le vasszorgalma és példás erkölcsi viselete által... A különben is ritka tehetséggel megáldott ifjúnak azonban legszebb ékessége jó szíve, hite, vallásos érzülete, megható ájtatossága volt. Örömét abban találta, ha prédikációt hallgathatott, ha szeretetreméltó, tiszta lelke másokat is jóra, ígazra buzdíthatott." 
Nyitráról lekerült Kalocsára az országos hírű és legjobban felszerelt, újonnan kiépült jezsuita intézménybe. A jezsuita nevelés, az önnálló gondolkodásra való ösztönzés, a magasszintű viták, mind előmozdították a fiatal, 15 éves Prohászka önálló egyéniségének kialakulását. Nem csupán ismereteket, de olyan lelki vezetőt kapott itt P. Uhlarik János felvidéki plébános személyében, akit "Kalocsa apostolának" neveztek, és ő maga is példaképének tartotta egész életében.Az itt eltöltött két esztendő után ő is jezsuita szeretett volna lenni. Szüleitől kért engedélyt, akik korára való tekintettel türelmi időt kértek tőle (2 évet), hogy érettebben tudjon dönteni, míg szülői áldásukat magkaphatja. Jezsuita ugyan nem lett, de beíratkozott az esztergomi kisszemináriumba. 17 éves korában érettségizett kitüntetéssel. Mindenhol az elsők között volt. 2. Róma 1875-1882 A fiatalkori álom vált valósággá, amikor 1875 őszén Rómába került, tanulmányainak folytatása végett. A Szent Ignác-i szellemű neveltetés és a mostani folytatás döntően hatott az ifjú Prohászka lelkiségének kialakulására. Római naplójának első oldalán olvasható: "Lángoló szívvel kívánlak keresni Istenem: küzdve érted v. bírva téged egyaránt szolgálok neked." Az az idő, amit itt a kollégiumban eltöltött, elegendő volt arra, hogy kikristályosodjék benne a papi hivatás, az Istennek és embertársainak való szolgálata. Rómában két doktori diplomát szerzett. 1878. augusztus 17-én avatták a bölcselet doktorává, és 1882. június 14-én a teológiai doktorátust is megkapta. 
Római tartózkodásának évei alatt aktív előadója volt a Szent Imre Kör magyar közösségének, amely 1869-ben Magyar Bölcselet-irodalmi Társulat néven jött létre, de nem maradt életképes. Prohászka adott új erőt, lendületet a Körnek, majd 1879-től már mint elnök végzi tevékenységét. Többször adott elő magyar költőktől (Arany, Petőfi stb.) verseket. Előadásainak témái között szerepelt többek között a sajtószabadság, az egyház és az állam szétválása.A nagy nap, amiért tulajdonképpen Rómába jött mégis pappászentelésének dátuma. Életcélja amint vallja maga: "Istenért valami nagyot akarok tenni, s egészen érte élni. Szent akarok lenni minden áron... Szent és egyszerű pap." 1881. október 30-án szentelik fel 11 társával együtt. Választhatta volna Rómát is papi hivatásának beteljesítésére, de ő igazi apostol kívánt lenni, és a magyar egyház s népe szolgálatát választotta inkább. Még felszentelése előtt írta naplójában: "... mintha lelkem ki akarna kelni szűk határaiból föláldozni magát, e szegény, zaklatott, szorongatott népért. Mit tehetek érted, magyar nép..." S ő tett. Egész életével bízonyitotta, hogy mindig a legelesetebbekért, a legrászorultabbakért kell munkálkodni Jézus példája szerint. 3. A munkálkodás évei A türelmesség, az engedelmesség útját neki is be kellett járnia. Első megbízatása Esztergomban a kisszeminárium gimnazistáinak görög-latin oktatása volt. Nem erre számított, mégis gyorsan ível fel a pályája. 1882. szeptember 2. kisszemináriumi tanár; 1884. augusztus 26. kinevezés a morális és pasztorális tanszékre; 1888. július 10. dogmaprofesszor; 1891 őszétől pedig a szeminárium lelkivezetője és gyóntatója. 
Ő aki mindent a római évek és tapasztalatok mércéjével mér, sokat vívódik a nagy különbségek miatt. Nagy viziói, reformjai vannak a kispapok erkölcsi, lelki nevelésében. Sokszor kifakad a bajok láttán, naplófeljegyzéseiben megdöbbentőek a látleletek: "Magyarországban nincs élet, mert keveset imádkoznak... Ó, szegény papok, mennyit kell értük imádkoznunk." S ő órákat imádkozik a kápolnában az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus előtt. Innen meríti és kapja azt az erőt, hogy semmit se adjon fel, de mindent megtegyen. Hívatásának első 10 esztendeje a belső lelki felkészülés, az aszkézis időszaka. Tudja, érzi: "millió lélek vár rám". A vágyva vágyott feladatot 1890. november 27-én kapta meg. Simor hercegprimás kinevezte spirituálissá: 166 klerikusnak, 86 teológusnak és a gimnazisták lelkivezetőjévé lesz. Szabad kezet kapott, és Prohászka élt is ezzel a lehetőséggel. Az Esztergomban töltött 22 esztendő tág teret nyújtott a kispapok kiképzésére. Ő volt egyszemélyben a professzor, a tudós, az író, a lelkiatya, az imádkozó, miséző papjuk. Olyan sugárzó egyénisége volt, hogy mindenkit magával tudott ragadni. Egyik szeminaristája (Shvoy Lajos, későbbi utóda a püspöki székben ) szerint: "A teológián az ő dogmatika órája volt a legnagyobb élmény! Épp ebben az időben írta az Ég és Föld című könyvét, és óráin az Istenről, a Teremtőről magyarázott. Csodálatos világ tárult fel lelkünk előtt..." Nemcsak tudásban, hitben, de bátor kiállásban sem ismert határokat. Amikor nyilvánossá vált, hogy a szeminárium rektora Roszivál a liberális párt képviselője akar lenni, Prohászka felveszi a harcot ellene. Szóban, írásban korteskedik, az alakulóban lévő Keresztény Néppárt képviselőjeként, az ősi keresztény magyar értékekért. Sajnos Vaszary hercegprimással az élen a hierarchia készen állt a kompromisszumra a liberális kormányzattal. Prohászkát vidékre akarta áthelyezni, de ekkor tanítványai egy emberként álltak ki mellette s sztrájkba léptek, először a magyar egyháztörténelemben, és senki sem ment közülük az előadásokra. Ez a bátor, egységes fellépés kényszerítette a hercegprimást végül is a rektor menesztésére. Folytatjuk...
Tartalomjegyzék (45)
|