Ezerszázéves történelmünkből (46)
Erdély hanyatlása
II. Rákóczi György (1648-1660)
I. Rákóczi György fia gondos nevelésben részesült, és amikor 25 évesen 1648-ban követte édesapját Erdély trónján, mind tanultsága mind
képességei folytán, ígéretes uralkodónak bizonyult. Valóban, az első tíz esztendő alatt Erdély tovább élte aranykorát, gyarapodott s gazdagodott.
A fejedelem nagy súlyt helyezett a szellemi és anyagi műveltség tovább fejlesztésére. Kinyomtatta az összes addigi erdélyi törvényeket, melyek az
államvezetés szilárd alapjai lettek. Békés viszonyban élt szomszédaival, és házassága révén tovább növelte a Rákóczi vagyont, amelyet takarékos
gazdálkodással is biztosított.
A baj akkor állt elő, amikor királyi ambiciójában ő is el akarta nyerni a lengyel trónt, mint nagy elődje Báthory István.
Nem törödve a szultán ellenkezésével, a baráti és követi figyelmeztetésekkel, szövetségre lépett a svéd királlyal, aki háborút indított Lengyelország
ellen.
II. Rákóczi György 1657-ben megindult 40 ezres főnyi seregével, és elfoglalta az ország két fővárosát is, miután a svéd szövetségesekkel egyesült.
A győzelemhez vezető utat egy váratlan fejlemény zavarta meg, ugyanis a dánok megtámadták Svédországot, és a svéd király hazasietett országát védelmezni.
A fejedelem magára maradva kénytelen volt éhező és kimerült seregével visszavonulni, annál is inkább, mivel az új Habsburg császár és király I. Lipót
(1657-1705) hadakat küldött a katolikus Lengyelország megsegítésére, a török szultán pedig nagyszámú tatárt küldött az "engedetlen" Rákóczi hátbatámadására.
A nagy fölény miatt a fejedelem lealázó feltételek mellett megegyezett a lengyelekkel, a fővezérséget átadva Kemény Jánosnak ő maga párszáz lovas kíséretében haza jutott
Erdélybe.
Kemény Jánost azután tőrbe csalták a tatárok és tízezernyi vitézével hurcolták el Krimiába.
A török bosszúja
A szultán megfosztotta Rákóczit a fejedelemségtől. Ezután rettenetes megtorlás vette kezdetét. A törökök délről, a tatárok keletről zúdultak az országra.
Öltek, raboltak, gyújtogattak, még több embert hurcoltak el rabságba. Az adót háromszorosára emelték, évi negyvenezer aranyra. A nagyvezér félmillió hadisarcot
vetett ki. A fejedelmi és főúri palotákat kirabolták, a főiskolát könyvtárával, irattárával felgyújtották, Hunyadi János kőkoporsóját feltörték, csontjait
szétszorták. Ekkor pusztult el a főváros Gyulafehérvár is.
A nagyváradi csata
|
Az 1657-ben megválasz- tott fejedelem Rhédey Ferenc lemondott. A török Barcsay Ákost tette meg fejedelemnek 1658-ban. Rákóczi azonban még mindig élvezte az
ország rokonszenvét, és visszatért a fejedelemségbe, de 1660-ban Szászfenesnél (Kolozsvár közelében) a török megsemmisítette a fejedelem hadait, s bár ő
maga is vitézül harcolt, megsebesült, és néhány nap után belehalt sebeibe.
Így ért véget Erdély fénykora, hatalma, melyet nem az elvesztett lengyel háború, hanem a török bosszúja és a császáriak nemtörödömsége, koncul való
odadobása az ellenségnek okozott. Hiszen Nagyvárad ostroma alatt is tétlenül maradt a császári csapat, és mire a király segítséget küldött, már elesett a vár.
Az erdélyi rendek 1661-ben Kemény Jánost -Rákóczi volt hadvezérét- választották meg fejedelemmé, akit kiváltottak a tatár rabságból. A török folytonos
pusztításai miatt ő is a bécsi udvartól kért segítséget, de erről a török tudomást szerzett, és Segesvárnál egy hősiesen elvesztett csatában a fejedelem is
elesett. A császári sereg ugyan megérkezett, de Raimondo Montecuccoli tábornagy , csatába sem bocsátkozva, gyorsan kivonult az elpusztított országból.
1662-ben a fejedelem utóda Apafy Mihály lett.
Erdély ezen pár esztendő alatt, megcsonkítva, lerombolva, megszűnt mint nagyhatalom, a magyar szabadság védő pajzsa lenni. A bécsi udvar nagy örömére,
mert a királyi anyaországban teljes erővel elindíthatta németesítési politikáját.
A magyarság mégsem tudott belenyugodni nehéz helyzetébe. Akadt még néhány főúr, akik szívükön viselték a nemzet sorsát. Közöttük is az ízig-vérig katolikus
horvát bán, Zrinyi Miklós volt az, aki felelősségtudatból, saját erejéből többször is eredményes rajatütéseket hajtott végre török területeken.
1661-ben muraközi birtokainak védelmére -az udvar engedélye nélkül- felépítette Újzrinyivárt, mely erősségül szolgált egész Muraköznek, a két folyónak
a Murának és a Drávának. Ezt a sratégiailag fontos várat 1664. jun.30-án, a császári csapatok szemeláttára és tétlensége folytán, az ellenség elfoglalta majd fölégette.
Zrinyi Miklós, a nagy költő és hadvezér
Zrinyi Miklós, a szigetvári törökverő hős dédunokája korán árvaságra jutott. Pázmány Péter- a király megbízásából- vette pártfogásába és neveltette öccsével,
Péterrel együtt. A jezsuiták iskolájában tanult, és az egyetem elvégzése után Itáliába ment tanulmányútra, ahol az olasz műveltséget is magába szívta.
1638 után életét a török elleni harcnak szentelte. Ő adott leginkább hangot a magyarság elkeseredésének, és keményen marasztalta el Montecuccolit Erdély
cserbenhagyásáért.
Hadászati műveiben, mint "Az török áfium elleni orvosságban" a magyarság magárahagyottságának ellenszerét egy állandó, fegyelmezett, önfeláldozó szellemű
magyar seregben látta, amely csakis egyedül képes biztosítani a magyar nemzet jövőjét. Elképzelése volt -a sok keserű csalódás nyomán-, hogy a magyar
nemzet idegen segítség nélkül rázza le magáról a török jármát. Ezért szorgalmazta egy állandó magyar sereg felállítását újólag.
A keresztény hitért és a magyar nemzetért való hősi lelkület és önbizalom megteremtését tette alapgondolattá legnagyobb művében a "Szigeti veszedelemben."
Ebben a hőskölteményben, a szigetvári hősnek, dédapjának állít emléket, és példaképül hozza kortársainak, hogy az önzetlen hazaszeretet milyen dicső
tettekre képesíti az embert.
I. Lipót császár és magyar király (1657-1705) minden engedékenysége ellenére sem tudta elkerülni, hogy a török háborút ne kezdjen ellene. 1663-ban
indította el a háborút, és elsőként Érsekujvárt akarta elfoglalni. A várőrség mindaddig bátran harcolt, míg csak lőpor készletének elfogyása miatt,
a tűzérek el nem estek. Montecuccoli most is csak szemlélője maradt a harcnak, nyílt csatába nem bocsátkozott, talán éppen az uralkodó utasítására,
pedig a harmincéves háború egyik sikeres hadvezére volt. Az is érthető, hogy rólunk magyarokról, csak megvetőleg beszélt nyomtatásban kiadott
műveiben, hiszen ezt is valószinűleg "parancsra" tette.
Zrinyi Miklós a bécsi udvar tilalma ellenére sem tétlenkedett. Még 1664 tavaszán átkelt a Murán, több kisebb várat elpusztított, és számos rabságba került
magyart szabadított ki a török markából. Eljutván Eszékig a két kilométernél is hosszabb hídat - amelyen a török járt át pusztítani és rabolni- katonái
felégették. Ezzel a tettel olyan lelkesedést váltott ki nemcsak a hazában, de külföldön is, hogy azt hitték Zrinyi Miklós lesz a főhadvezér. Ehelyett
megosztották a katonai hatalmat, úgyhogy Montecuccoli lett a császári haderő főparancsnoka, Zrinyi csak a magyarokból álló hadtesteket irányíthatta.
A szentgotthárdi csata és a vasvári béke
Montecuccoli mégsem kerülhette ki a törökkel való összecsapást. Szentgotthárdnál a Dunántúlon ( Bécs ugye már a közelben)- a francia királytól is erősítésül
kapott csapatokkal, akik hősiesen harcoltak - sikerült győzelmet aratni a nagyobbszámú török felett. Nagy volt az öröm az országban és a keresztény világban.
Mindenki azt hitte, hogy most már megkezdődik a török végleges kiűzése Európából. Nem ez történt, sőt az 1664-es vasvári szerződésben a bécsi udvar
szégyenteljes békét kötött az ellenséggel, mintha ők győztek volna. A török megtarthatta összes, igen fontos hódításait (Érsekujvárt, Lévát, Nógrádot, Nagyváradot)
hozzá megkapta még az észak erdélyi várakat, és elismerte Apafi Mihály fejedelemségét, aki tudvalevően a török bábja volt. Emellett még 200ezer tallér
ajándékot küldtek a szultánnak.
A "békekötés" híre felháborodást váltott ki Európában is. Zrinyi Miklós pedig visszavonult Csáktornyai birtokára, ahol életének utolsó két hónapját
töltötte el.
Ez a politikai színjátszás mindazért történt, hogy a feltörőben lévő francia nagyhatalom ne lehessen a Habsburg-ház ellenlábasa, Magyarország
sorsa viszont másodlagos kérdés maradt. A cél az volt, hogy M.o. tovább gyengüljön a török uralom alatt, és ílymódon könnyebben lehessen beolvasztani a Habsburg birodalomba,
mint örökös tartományt.
A hazájukat szerető és meg nem vásárolt főurak elkeseredésükben szervezkedni kezdtek. A franciák ajánlatot tettek Zrinyi Miklósnak, akinek neve, hőstettei közismertek
voltak Európában, hogy XIV. Lajos francia királyt válasszák meg a magyarok királyuknak. Zrinyi Miklós nem ment bele ilyen kétes vállalkozásba, annál inkább sem, mivel
váratlanul még 1664 őszén vadászat alkalmával megölte egy megsebesített vadkan. Mekkora szerencsétlen véletlenség, akárcsak szent Imre herceg esetében. A nép
akkor sem hitte el, hogy ez szerencsétlen baleset volt csupán. Mögötte a bécsi udvar fondorlatos politikáját sejtette meg. Ezt a meggyőződést alátámasztani
látszott Bethlen Miklós önéletleírása is, mivel ő jelen volt azon az ominózus vadászaton.
Zrinyi Miklós korai távozása óriási vesztesége lett az országnak. Akkor ment el ,amikor a leginkább szükség lett volna rá, az igaz hazafira, a kiváló hadvezérre,
az államférfira, aki egyesíteni akarta az országot, és végérvényesen kiűzni a törököt a magyar hazából. Olyan példát adott szóban, írásban és tettekben egyaránt,
amivel örökre beírta a nevét a magyar történelem dicsőséges lapjaira.
[Folytatjuk]
|
|
