Capita Selecta (19)
|
Capita Selecta
|
|
|
Válogatott magyar imák, versek, írások és előadások szöveggyűjteménye
Szent Erzsébet története költőinktől idézve:
Ferenczes István:
Szent Erzsébet a Gyímesekben
Magyar királylány lángol
omlik a szűz hóba
kötényében a kenyér
mint pannoni rózsa
tékozló fényét ontja
jég-Thüringiára
Árpád honából szakadt
anyátalan árva
otthonából száműzött
glóriában ázó
sorsára hagyva ő lett
a legelső csángó
a fájdalmak adventje
a tündöklő bánat
Jézus árnyéka járja
a wartburgi várat
ostorzúgásban viszi
angyalok karáig
a pártosan szaggatott
magyari hazáig
hol a gőg orgiázik
bordalba fulladók
gyalázzák a szüzeket
és meráni rablók
amott a pogány halál
emitt vér a sár
"Kívül fehér piros zöld
a világ s dalra vár"
de bévül semmire vár
Germánia szentje
hiába dalol tavaszt
Walther Vogelweide
magyar hercegnőre hull
a daróc himnusza
mocskot kiáltoz reá
megváltott koldusa
önmagát kisemmizi
pazarlón szétosztja
istálló hazában él
Isten menyasszonya
christiana mystica
eldobott korona
égi körökig repül
szívből az orgona
leprások árvája ő
földre tört liliom
bánatból sóhajokból
felépült égi dóm
havazások zsoltára
madonnás fájdalom
látnak a vakok szólnak
a némák irgalom
a mindenséggé leszel
a semmi fölszakad
fehér reszketés rázza
a májuságakat
kápolnavirág vagy te
homályom bársonya
gyolcs mezőkön harmat
gyöngy kláris áfonya
alamizsna rónaság
kék tengerek árnya
csillagokból lehullott
magyar király lánya
ködök szállanak alá
teérted Gyímesen
elsápad ha ránk tekint
nyírfaágas hitvesem
ősz lesz ő is
Istenem
|
Kozma László:
Szent Erzsébet legendája
Virágok közt akkor egy völgybe értél
Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult.
Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért
S arany porzókon fényes napsugár gyúlt.
Harmat hullott hófehér falakra
S csengett, csengett egy kis templom harangja.
És elsimult, mint fűszálak a réten
Sok haragom, gyötrő szenvedélyem.
Vágyaimból nem maradt, csak ennyi:
Virágillat vagy harangszó lenni.
Sajgó szívvel a templomot kérdem:
Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.
Felszenteltek Erzsébet nevére
Mert itt történt, hogy kenyeret osztott
S piros rózsa hajlott, mint a vére
Mert a kenyér a szívéből foszlott
Mikor felelt a feddő kérdésre
Mit rejtene, mit takar köténye.
Mert szétosztani számára tilos volt,
Vagyonát az utolsót is adni.
De felderült a téli táj, a hófolt
És rózsákkal kezdett sugarazni
Virággal, mely csak lélekből nyílhat
S mindent betölt a friss kenyérillat.
Mert ez történt - sohasem gondolnád!
Kenyér-illatot ontottak a rózsák
És a bimbó, pirosló temérdek
Meghasadó haja a kenyérnek. -
Illatként szállt a harangszó a tájra
Zengett a völgy, Erzsébet csodája.
S akkor halkan fohászkodni kezdtem: -
Kenyérillat, töltsed be a lelkem!
Mint Erzsébet, úgy adhassak én is
Mi átfut az emberek szívén is
Felderíti elesettek sorsát,
Akár kenyér-illattal a rózsák.
|
|
|