Ezerszázéves történelmünkből (49)
Műveltségi és társadalmi viszonyok a török-német világban (1490-1711)
1. Közállapotok
Mátyás király halála után a magyar nemzet legküzdelmesebb, legszomorúbb időszakát élte meg a XVI. és XVII. században. Egyfelől a török hódoltság
és pusztítás borzalmait kellett átszenvednie, valójában élet-halál harcát vívta meg, s amikor gyengülni kezdett a török hatalom, akkor a német
önkényuralom ellen kellett védelmezni alkotmányos szabadságát és vallását.
Nem csoda, hogyha ebben az iszonyú küzdelemben megtört a magyarság ereje, lélekszáma megcsappant, erkölcse fellazult, mert kényszerből, sokszor anyagi érdekből
kellett változtatnia vallásán, pártállásán. A főurak egy része a Habsburg királyi hatalomhoz kötődik és meggazdagodik, így magyar érzése elhalványul.
A nemesség ugyan kitart ősei joga mellett, de lassan elszegényedik. A polgárság bár folytatja iparát, kereskedését, de nagy áldozatok árán. A jobbágyság
tengődik, de ők küzdenek, szenvednek mindig a legtöbbet a magyarságért. Számuk különösen megfogyatkozik, mivel a törökök már gyermekkorukban elrabolták
a fiúkat, hogy janicsároknak képezzék ki őket saját hazájuk ellen. A férfiak elhurcolása rabszolgapiacokra napirenden voltak.
2. Kormányzás és a rendek
A Habsburg királyok, akik egyben német császárok is voltak, Bécsből irányították az országot, az udvari kancellária és titkos tanács útján. Ezekhez mindig
akadt néhány "császárhű" magyar főúr is. A király helyettese a nádor volt, a magyar alkotmány szerint, akit az országgyűlés választott meg, de ez is egyre
inkább csak üres címmé változott, mert a tényleges vezetést a bécsi udvar intézte. Az országgyűlések összehívására mind ritkábban került sor, és a főurak,
főpapok teljesen kiszorították a magyarérzel köznemességet, így maguk segítették elő, azaz járultak hozzá a Habsburg királyok önkényuralmához.
A rendi beosztás érintetlen maradt. Az első rend a katolikus főpapság, második a főnemesség, harmadik a köznemesség, negyedik a városi polgárság volt.
Ez utóbbi két rend szemben állott egymással, mert régi kiváltságaikra való hivatkozással, az idegen származású polgárság nem engedte meg a magyar köznemességnek a városba történő költözködését, de még ideiglenes lakásvásárlását sem. Ilymódon a köznemesség kiszorult az országgyűlési képviseletből,
ami a magyar államrendet csak tovább gyengítette.
3. A honvédelem és fegyverzete
Ezen a téren történt a legnagyobb változás. Miután megszűnt a nemesség hadkötelezettsége, és helyébe a zsoldos sereg lépett, ezek megbízhatósága,
ütőképessége igen csak meggyengült. Tudjuk, hogy a hajdúk is odaszegődtek, ahol több zsoldot kaptak. Az állandó hadsereg először a bécsi udvar vezetése
alatt jött létre. Az első magyar huszárezredet Budavár visszafoglalásakor állították fel, és csak 1702-ben az első magyar gyalogos ezredet. A katonák
ruházata kezdett egységessé válni, II.Rákóczi Ferenc szabadságharca idején. Fegyverzetük kiegészül a szuronyos puskával, karabéllyal és a pisztollyal.
Az ágyuk igen nagyok és súlyosak voltak, vagyis még kezdetlegesek. S miután a hadsereg fönntartásához mindig sok pénz kellett, ezt újabb adókkal
hajtották be, sokszor egészen kíméletlen módon is.
4. Az anyagi műveltség eszközei
A magyar mezőgazdaság, kertészet, állattartás biztosította leginkább az anyagi javakat, eszközöket. Új termék volt ekkor az Amerikából behozott kukorica
(tengeri) és a dohány. Bár ez utóbbit az ördög palántájának tartották, mégis rohamosan elterjedt.
Az állattenyésztés szintén jól működött, biztos jövedelmi alapot jelentett. A magyar ló, szarvasmarha (szürke), sertés kedvelt és keresett árú volt
Európában, főleg Ausztriában.
A méhészet is virágzott, mert akkoriban a nádméz még igen drága volt. A kertészetben a gyümölcsök (cseresznye, barack, körte, alma stb.) vitték a főszerepet
a dinnyével együtt. A virágkertészet még nem vált általánossá, inkább gyógynövényeket termesztettek.
Az ipar, kereskedelem nagyon lelassult a török időkben. Csak a hadifegyverek gyártása, és a bőripar lendült fel. A textiliparban a vászonszövés és a posztókészítés
vált ismertté. Finomabb kelméket Törökországból hoztak be.
Az ötvösművészet tovább tartotta vezető szerepét. A magyarok nem csak szerették az ékszereket, de kiváló ötvöseik is voltak mindig.
A kereskedelem visszaesett, miután a világkereskedelem áttevődött Nyugat-Európába (Hollandia, Spanyolország, Anglia) és Amerikába. Emellett a magyar árukat nagy vámok is sujtották, a városok árúmegállítási joga, a rossz utak és egyéb intézkedések miatt. A kereskedők zömmel letelepült görögök, örmények, albánok voltak, akik összefogtak és kompániát alkottak, úgy mint a céhekbe tömörült iparosok.
5. Életmód
Megváltozott a társadalmi osztályok életmódja is. A földesurak, akik birtokaikon éltek már nem laktak váraikban, hanem kastélyokat, kúriákat kezdtek építtettni
kényelmes berendezésekkel, perzsa szőnyegekkel, sok bőrrel, és behozott bársonyszövettel díszítették lakásukat. Ruházatuk pompás volt, amelyeket ládákban tároltak
még. Európa-szerte csodálták a magyarok öltözetét. A férfiak hosszú és bő dolmányban jártak, szorosan lábhoz simuló nadrágot viseltek hozzá, lábbelijük
bőrből készült, olykor sarut, de általánosan csizmát hordtak. Legdíszesebb ruhadarabjuk a mente volt, amit nyakba vetve hordtak, és a kacagány, amely bőrből
(farkas, medve, tigris stb.) készült. Ezek mind drága anyagokból készültek, és nagyon gazdagon ékesítették drágakövekkel. A fejdíszük süveg volt, tollal
(sas, daru, kócsag) vagy gyöngyös bokrétával diszítve. S nem hiányzott a csizmákról a néha aranyból vert és drágakövekkel kirakott sarkantyú sem.
Nem maradt el szépségben a női viselet sem. Földig érő vagy uszályos egybeszabott szoknyát viseltek, amely elé előruhát vagy kötényt kötöttek. Derékövük,
amely arany-ezüst fonálból készült, gazdagon volt kirakva gyöngyökkel, drágakövekkel. A nők szintén mentét viseltek, de kedvelt volt a szőrmével bélelt
suba is, melyet posztóból vagy bársonyból varrtak. Fejdíszül az asszonyok a kontyra tűzött fejkötőt viselték, a leányok pedig pártát. Mindkettő gazdagon
ékesítve hasonlóan a derékövhöz. Arcuk elé földigérő fátyolt hordtak. Lábbelijük azonos volt a férfiakéval, télen-nyáron kesztyűt viseltek. A legyező
használata már ekkor elterjedt volt.
Az étkezési kultúra fejlett volt, változatos, gazdag és bőséges. Reggelire kevés hús mellé bort ittak, melyet mazsolával, fügével édesítettek. Az ebéd és
vacsora fő fogásai a különféle húsok voltak, mára már többnyire ismeretlen, erősen füszerezett mártásokkal. Pl. mustos pecsenye, főtt marhahús tormával stb. A levest
még nem ismerték. A mai napig is készített tészták sokfélesége közül a főtt tészták, a kürtös kalács, a tojásos kalács, a rétes, túrós béles, almafánk stb.
általánosan kedveltek voltak. Ismeretes volt a pástétom is, melyet csak nagyobb lakomáknál szolgáltak föl. Úgyszintén ebéd után kávét ittak, mely szokást a törököktől vettünk át.
A terítékhez kanalat és kenyeret tettek ki az asztalra, ezüst vagy cintányérokkal, ívópoharakkal kinek-kinek gazdagsága szerint. Az üveg még nem volt
akkoriban ismeretes. A kést, villát maguknál hordták az emberek. Az italuk zömmel bor volt, ritkábban sör (méhser), mindkettőből bőségesen fogyasztottak.
A mulatságok, lakodalmak eltartottak egy hétig is. A parasztság is követte uraik szokásait, de megtiltották nekik, hogy egy-egy lakodalmi étkezés nem állhat
nyolc fogásnál többől.
A városi polgárság életvitele bár takarékosabb volt, de köztük is érvényesült a rangkülönbség, a megkülönböztetés iparos, kereskedő és patricius családok között.
6. Szellemi műveltség
Ezen kétszáz esztendő alatt a magyarság szellemi kultúrája kivirágzott, tovább terebélyesedett. Ez részben köszönhető volt a reformációnak, amely elindította
a magyar nyelv általános használatát, a latin nyelv helyett, nemcsak vallási téren, de irodalmi vonatkozásban is. A másik a végvári élet és a kuruc-korszak
kitermelte dalköltészet (lantosok, hegedősők), kuruc-nóták, táncok és azok irodalmi formába öntése.
Pázmány Péter bíboros
|
A hitvitázó irodalom nyomán, megszületett a Pázmány Péter bíboros-érsek fémjelezte magyar irodalmi nyelv, éppen az ő páratlan ékesszólása és tősgyökeres magyar
nyelvezete folytán. Protestáns részről kiemelkedett Szenczi Molnár Albert, a híres zsoltár fordító, aki a magyar nyelvtant, magyar-latin szótárt és egyéb
műveket is írt.
A világi irodalomból kimagaslik Zrinyi Miklós, a költő, "Zrinyiász" című hőskölteménye. A költők közül kiemelkedik Ballasi Bálint a "Virág énekek", a végvári
vitézi élet és szerelmi dalok szépirodalmi művelőjének a neve.
A történetírók közül Bethlen János és Bethlen Farkas tűnnek ki leginkább. A naplóírók között találjuk a nagyságos II.Rákóczi Ferenc fejedelmet és íródeákját Mikes Kelement.
A bölcsészeti irodalom nagy alakja volt Apácai Csere János, aki a "Magyar Logikácska" és a "Magyar Enciklopédia" című munkáiban az akkori összes tudományt sűrítette össze. Az ő buzgolkodásának volt az érdeme a magyar nyelv általánossá tétele a magyar iskolák tanítási rendszerében. Fentiekben csupán a legismertebbek neveit soroltuk fel, a számos, különböző területeken működő és alkotó nagyságok közül.
A magyar nyelv köznapi használata egészen általános volt. Országgyűléseken, megyegyűléseken stb. magyarul tanácskoztak. A levelezések magyar nyelven történtek, még a
török basák is tartottak magyar íródeákokat.
Különösen Erdélyben fejlődött és virult a nemzeti nyelv. Magyar fejedelmek magyar udvart tartottak, törvények, rendeletek magyar nyelven születtek, iskolák,
művelődés magyar nyelvi alapokon gazdagodtak.
Összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy mindig a magyar kultúra és a keresztény hit tartotta meg a nemzetet a széthullástól, a teljes megsemmisüléstől.
Ez intő példa maradt napjainkra nézve is.
(Folytatjuk)
|
|