Évfordulók (34)
Dsida Jenő erdélyi költő születésének 100.
és halálának 70. évfordulójára (1907-1938)
Családi háttér és az indulás évei
Apja, Dsida Aladár a magyar királyi és császári hadsereg mérnökkari tisztje, édesanyja a gazdag földbirtokos családból származó Csengeri Toth Mathild voltak. A család 1910-ben költözött Budapestre, majd 1919-ben visszatértek Szatmárnémetibe.
A Dsida család: - állva jobbról a második Jenő
|
Itt végezte el gimnáziumi tanulmányait. Költői hajlma korán bontakozott ki. Benedek Elek "Cimbora" című gyermeklapjában jelentek meg első versei. Amikor leérettségizett, Kolozsárott beíratkozott a jogi karra, de azt nem fejezte be.
1927-től először technikai szerkesztője , majd társszerkesztője lett a "Pásztortőz" címő lapnak.
Utána házitaítóskodott Abafáján (Maros-Torda megye) a báró Huszár családnál.
1929-ben Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság tagja lett és 1930-ban tagjává választotta az Erdélyi Irodalmi Társaság. Mint alapító tag, majd főmunkatársa lett az Erdélyi Fiatalok című lapnak.
1931-ben titkára az Erdélyi Katolikus Akadémiának, rá egy évre pedig tudósítóként dolgozott a nagyváradi Erdélyi Lapok-nak.
A fiatalon, gyorsan felfelé ívelő pályályát csak rövid időre szakítja meg a katonáskodás, mert vele született szívgyengesége miatt leszerelték.
A mozgalmas évek
1933-ban már a romániai Pen Club magyar tagozatának titkára és ugyanezen évben egy zarándok csoporttal eljut Olaszországba, ahol fogadta őket XI. Pius pápa.
1934-től a Keleti Újság szerkesztőjeként működött, a nyelvművelő rovat vezetőjeként. Ugyanakkor az Erdélyi Szépmíves Céh lektora is. Részt vett egy magyarországi írói előadókörúton több erdélyi író társával együtt.
1937-ben vette feleségül Imbery Melindát. A sorst nem adott neki tartósabb boldogságot, mert 1938 elején megfázott és szívgyengesége miatt nem bírt belőle felépülni.
Egészen korán kellett elmennie, egy ígéretes tehetség életpályája szakadt félbe, de amit addig is alkotott bőven elegendő ahhoz, hogy bekerülhetett az igazán nagy magyar kültők jeles táborába. Sírja a kolozsvári házsongári temetőben található.
Költészete, művei
Verses kötetei:
Leselkedő magány (1928)
Nagycsütörtök (Kolozsvár 1933)
Angyalok citeráján (posztumusz Kolozsvár 1938)
Rettenetes virágének (1928-1938)
Válogatott Versek (Budapest 1944, Rónai Gyürgy bevezető tanulmányával)
Tóparti könyörgés (válogatott versek és műfordítások, Áprily Lajos bevezető tanulmányával (Budapest 1958)
Arany és kék szavakkal (Versválogatás Budapest 1965).
Nem a társadalmi kérdések, nem a történelmi elhívatottság, sem prófétikus meglátások költője, hanem a szépségé, a formagazdagság megtestetesítője volt.
A szépség és a jóság misszionárusa volt, amint maga írta önéletrajzában: "Éjszakánkint szépeket álmodom, rendületlenül hiszek Istenben és az emberekben. Hiszek a nőben, a versvben, a szépség és jóság missziójában."
Dsida Jenő sírja a Házsongárdi Temetőben
|
1929-ben írott önéletrajzában (22 éves volt ekkor) még nem sejtette, hogy fiatalon kell távoznia az életből, amelyet pedig szeretett, de vele született szervi szívbetegsége meghatározója volt nemcsak életszemléletének, de egész költészetének is, amely a pici örömök, csodák élvezetében és megörökítésében találtak kifejezési formát. "Rövid az életem, leírni is csak röviden lehet" írta.
Lírájában megőrizte a klasszikus hagyományokat, de hatott rá az expresszionizmus, a szabad verselési forma is. Kiváló formaérzék jellemezték költészetét.
A természettel való tökéletes egység tudatában próbálta feloldani a háború utáni szomorúság csalódottság és magányosság érzéseit.
Megnyugvást, a kisbbségi lét elfogadását találja meg végül is mélyengyökerező vallásosságában.
Síremlékén ez olvasható:
Megtettem mindent amit megtehettem,
Kinek tartoztam mindent megfizettem
Elengedem mindenki tatozását
Felejtsd el arcom romló mását...
|
|
|