Ezerszázéves történelmünkből (50)
III. Károly király uralkodása
A magyar történelem békésebb korszaka köszöntött be a szabadságharcok idejének lezárultával, amely mintegy száz esztendeig tartott a megszakításokkal
együtt.
III. Károly király (1711-1740) megerősítette a szatmári békét, melyet az országgyűlés törvénybe iktatott. Sajnálatos dolog volt, hogy a németérzelmű főúrak II. Rákóczi Ferenc fejedelmet és kibújdosott társait hazaárulóknak bélyegezték meg, és ezt a törvénycikket csak kétszáz év után 1906-ban, a fejedelem hamvainak hazahozatala alkalmából törölték el.
1. Az újjászervezés ideje
III. Károly király
|
A XVIII. században megváltozott a Habsburgok politikája Magyarországgal szemben. Míg I.Lipót és utódai alatt az ország anyagi eroforrásainak teljes kihasználása volt a cél, addig III. Károly király belátta, hogy a monarchia nem tarthatja fenn nagyhatalmi pozicióját, egy békés, virágzó Magyarország nélkül.
Megindult az ország újjáépítése, elsősorban közigazgatásának újjászervezése. 1723-ban történt meg a Helytartótanács felállítása a nádor elnökségével, Pozsonyi-székhellyel, melynek feladata volt az elpusztult vidékek benépesítése, a lakosság védelméről való gondoskodás, egyszóval a közigazgatás minden ágának felügyelete. Területi illetékessége viszont nem terjedt ki Erdélyre, a határőrvidékre, sem Horvátországra.
A honvédelem terén sor került az állandó hadsereg felállítására, mely nem volt ugyan önálló magyar egység. A fenntartásához az országgyűlés által megszavazott adók, ennek összege 2 és fél millió forintot is elért, valamint a katonaság élelmezése és elszállásolása magán házaknál (még nem léteztek kaszárnyák) viszont a magyarságra hárultak. Mégis haladást jelentett a múlthoz képest az állandó hadsereg jelenléte, mert rendszeresen fizették őket és élelmezték, emellett szigorú fegyelem uralkodott közöttük. Megszűntek a régi viszályok, verekedések a katonaság és a polgári lakosság között, vagy legalábbis csökkent a számuk.
Törökverő Savoy Jenő hadvezér
|
Megnőtt a hadsereg iránti bizalom és hangulat, amikor 1716-18-ban a török elleni háborúban Savoyai Jenő herceg nagyszerű győzelmet aratott Péterváradnál, és visszaszerezte a még török kézen lévő Temesvárt s vele a Bánságot, majd Belgrádot is felszabadította. Az 1718-as pozsareváci béke következménye lett, hogy végre egész Nagymagyarország területe felszabadult a török járom alól.
2. Telepítések
Amidőn véget ért II.Rákóczi Ferenc szabadságharca és elmúlt a nagy pestisjárvány is, melynek következtében igen sok volt az elhalálozás, 1720-ban összeírták az ország paraszt-családait. A lakosság száma drasztikusan lecsökkent kb. 2,5-3 millióra, míg előtte 4 millió ember élt az országban. S ez is roppant
egyenlőtlenül oszlott el, mivel a török által megszállott területeken így pl. az Alföldön egész falvak néptelenedtek el. A lakosság elmenekült a városokba, a nagyobb községekbe, ahol viszonylag védettebben tudott élni.
1710-1730 között először a belső elvándorlás indult meg, majd a földesurak és a kormányzat telepítései. A belső elvándorlás hátránya volt, hogy a
peremvidékekről történt meg leginkább, melyek színmagyar települések voltak, ahová nemzetiségek nyomultak be, a hegyekből román és rutén pásztorok,
így változtatván meg a lakosság nemzeti összetételét. Csupán egy példa: míg 1552-ben Bihar-megyének lakossága kb. 285.000 volt, ez a török után (1692)
lecsökkent 12,5 ezerre, de még 90%-a magyar volt. 1773-ban viszont a románság szaporodott fel annyira, hogy a 130 magyar falu mellett már 330 román falut
találunk.
Délen a szerbek hivatalosan irányított térfoglalása felnyúlt egészen a Maros-Szeged vonaláig. Ilymódon másműveltségű, másvallású népek telepedtek le a magyarság
ősi földjén, és ez magában hordta a későbbi konfliktusok csíráját. Ezt a problémát érzékelte a bécsi udvar is, és mepróbálta a görögkeleti románok s szerbek
megnyerését a katolikus egyháznak. Ezen terve a szerbek esetében meghiúsult, a románoknál és a ruténoknál részben sikerrel járt.
A legnagyobb arányú telepítés német vonalon történt, ugyanis politikailag őket tartották a legmegbízhatóbbnak. Ekkor történt meg Nyugat-Magyarország, Felső-
Magyarország egyes vidékeinek német telepesekkel való feltöltése. A legkirívóbb telepítés a Bánságban zajlott le, melyet külön tartománnyá szerveztek, közvetlen bécsi igazgatás alatt állott, a magyarokat pedig évtizedekig kizárták onnan. Ide nemcsak parasztokat irányítottak, de kézműveseket, bányászokat is. Nagyarányú fejlődésnek indult ez a vidék, hiszen olyan kedvező feltételeket kaptak, mint adó- és robotmentességet, kész falvakat templommal, földet házi állatokkal, szerszámokkal, amiről a magyar paraszt csak álmodhatott. A szorgos és kemény munka a tápdús talajon meghozta a gyümölcsét. A bánsági búza fogalom lett, egészen a II. világháborúig Európa gabonaraktára volt.
A földesurak, akik között már új német birtokosokat is találunk, szívesen hoztak be tótokat az Alföldre, de a Dunántúlra, Szlavóniába is elkerültek. Ez a széleskörű feltöltés a magyarságra nézve később tragikussá vált. A török időszak veszteségeit soha többé nem tudta kiheverni. 1720-ban már csak 45% volt a magyarság részaránya az országban.
3. Vallásos szellemiség
A katolikus egyház szerepe a 16. század eleje után ismét felerősödött, főként azért, mert a főurak nagyrésze katolikussá lett. A jezsuiták által irányított
oktatás és szellem folyamányaként felpezsdült a vallásos élet, mely külsőségekben is megnyilványult. Az újjáépült templomok, a fényes istentiszteletek,
körmenetek, búcsújárások és a Mária-kongregációk tartásában, melyek mind a hit elmélyítését célozták.
A 18. századra kialakult helyzetben a vallásos és a magyar nemzeti szellem egymásra találtak, melyek kifejezési formái fellelhetőek a jezsuita iskolák irodalmi
alkotásaiban, ahol a magyar szentek mint hősök váltak a drámák központi szereplőivé.
4. Trónörökösödés
Pozsonyi országgyűlés
|
Még I. Lipót király alatt mondott le a magyar nemzet szabad királyválasztói jogáról, de ebben a szerződésben csak a fiág örökösödését fogadta el. Miután
III. Károlynak nem lett fia, így rendeznie kellett a trónöröklési jogot. A női ág örökösödési jogát sikerült is elfogadtatnia a rendekkel az 1722-es nevezetes
pozsonyi országgyűlésen. A pragmatica sanctio elfogadásával egyben kétoldalú szerződés jött léter a magyar nemzet és a király között. Ennek alapján Magyarország
függetlensége megmarad, saját alkotmánya és törvényei értelmében igazgatják, a mindenkori király erre eskűt tesz, és külön a magyar koronával megkoronázzák.
Ez a tisztán perszonális unió maradt fenn, legalábbis papíron, egészen az 1867-es kiegyezésig.
5. Török háború
III. Károlynak élete végén ismét háborúba kellett keverednie a törökkel, miután 1737-ben az oroszokkal kötött szövetség következtében kiújultak az oszmánok
támadásai. Az addig megszerzett balkáni területek mind veszendőbe mentek, mert Savoyai Jenő már nem élt, és tehetségtelen utódai nem tudtak győzni.
A belgrádi béke (1739) következtében még 100 évig maradt a Duna és a Száva folyó, mint határ Magyarország és Törökország között.
6. III.Károly király érdemei
III. Károly király uralkodása sok vonatkozásban fordulópontot jelentett a magyarság történetében. Nem csak azért, mert kibékítette a nemzetet az uralkodóházzal,
hanem mert megbecsülést is vívott ki magának az ország újjáépítésében, a belső rend biztosításában. Ezt az irányzatot folytatta utóda, Mária Terézia is.
|
|