Cserkészélet (50)
|
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e?
Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett,
hogy Krisztusé legyen a szivük és a hazáé az életük!"
Kiss Ernő (aradi vértanu)
|
Ime, hol mindenütt táboroztak magyar cserkészek a nyáron Európában . Három nagytáborból kaptunk képes beszámolót: Svájcból, a Keleti Kárpátokból és az Adriáról (Montenegróból). Alábbiakban ezekről a táborokról olvashattok.
Üdvözlet a Svájci CONTURA nagytáborból
Arató László cst. Svájcban élő magyar cserkészvezető megszervezte, hogy az Európai Magyar Cserkészkerület cserkészei ez évben részt vehessnek a svájci "CONTURA" nagytáboron. Rövid beszámolójuk az I. Kerület körlevelében a magyar részvételről a kép alatt olvasható:
"30 cserkész vett részt az idei nyári táboron Svájcban. A résztvevők elsősorban Zürichböl jöttek, de voltak cserkészek Heidelbergből, Münchenből, Genfből és Baselből is. Ez nem sok a 25.000 résztvevőhöz viszonyitva, de még is sikerült kitünniük a tömegből. Először is a tábori kapujuk keltette fel a sok cserkész figyelmét: egy 3 x 12m -es világtérkép volt, amin gyertyával jelöltek minden külföldi magyar cserkészcsapatot. Ezen kívül sikerült megnyerniük az altábori vetélkedőt, mégpedig egy saját építésű szélmalommal, ami egy dinamót hajtott meg és így áramot termelt. A tábor kerete ugyan is az villamosság felfedezése volt. Cserkészeinknek sok élményben volt részük és rengeteg ötletes építményt láthattak. Aki lemaradt, az kaphat egy kis ízelítőt a honlapokon, de a következő ilyen alkalomra 14 évet kell várni, mert akkor lesz a következő Contura. Több információt és képeket vagy a kerületi honlapon, vagy itt kaphattok: www.contura08.ch"
Dübörögjön lábad alatt a föld, amikor lépsz!
Több, mint 60 fő részvételével történelmének legnagyobb létszámú, sorrendben a 17. nyári nagytáborát bonyolította a Beregszászi 4. számú Bendász István Cserkészcsapat a nyár derekán. Egy hét alatt a reneszánsz kor szellemét idézték a Kárpátok festői környezetében a volóci járási Bukovec (Beregbárdos) közigazgatási területéhez tartozó tisztáson.
Az elmúlt héten került sor az idei nyári cserkész-nagytábor megrendezésére. A cserkészek egész évben nagy izgalommal várják a csapattábort, hisz a tábor ideje alatt többet vannak együtt, mint egész évben, ha összeadjuk a felkészülésre szánt időt. A tábor ideje alatti együttlét mindig várt esemény a csapat életében. Az év során elsajátított minden elméleti ismeret és gyakorlati tevékenység a tábori élet tökéletesítésére irányult. A táborra való felkészülés gyakorlatilag tehát az egész cserkészévben tartott.
Reneszánsz év lévén Mátyás király és a reneszánsz kor történetei adták a tábor keretmeséjét. A táborban a reneszánsz kor szellemét idéző szereplések és a tábortűzi előadások korhű díszletekben történtek.
A tábor résztvevői kilenc őrsben tömörültek. Megérkezés után Mátyás király (Bárdos István) köszöntötte az érkező Fekete sereget (cserkészek), és bemutatta hadvezéreit, udvarhölgyeit is (őrsvezetők). Az első napok főleg a tábor építésével teltek, de az őrsi körletek szépítése, kialakítása az utolsó napig tartott. Rengeteg ötletes, találó építmény született. A pontverseny során a nyertes őrs 62 tábori építményt és ügyességet tudott bemutatni! A táborépítés kemény munkáját népi dallamok, népi- és cserkészjátékok, no és az étkezések szakították félbe. Ez utóbbira és az étvágyra nem volt panasz, Barna Szvetlana az eddigi átlagnál másfélszer több adagot és mennyiséget kellett, hogy kiszolgáljon az étkezések során.
Szerdán, a tábor harmadik napján kora reggel a törökök, Mátyás legfőbb ellenségei verték fel a tábort. A frissen kikelt táborlakók reggeli torna helyett hosszan űzték a betolakodókat, akik ideiglesen elhagyták a területet. A sereg aznapi feladatul kapta, hogy az ellenséget egészen az ország határain túlra űzze, követve és harcokba keveredve az ellenséggel. Mindez a Kárpátok hegyvonulatának gerincén, festői környezetben. Igen nehéz terepviszonyok között tíz órán keresztül tartott a mintegy 25 km-es túra. A Pikuj hegycsúcs lábánál sikerült legyőznünk és elfognunk a „törököket” (az őrsvezetők csoportját). Az események esti összegzése során nem kevés derültségre adott okot, hogy az előzetesen kiűzött „török sereg” egy másik, Rovnóból érkező túrázó gyerekcsoportot nézett ellenségnek, őket fenyegették kardokkal a távolból s invitálták harcba őket kiáltásokkal, – persze ebből ők egy szót sem értettek – de amikor fény derült a tévedésre, megértően fogadták elnézésünket.
A következő nap során főleg szellemiekben gazdagodtunk. A forgószínpad-szerű előadássorozatra több csoportra osztottuk az őrsöket. Igen sokféle, színes témakörből hallhattak előadásokat, gyakorlati bemutatót és oktatást a cserkészek. Megismerték a reneszánsz kor történelmét (Marosi Anita), gyakorolták az elsősegély-nyújtást, betegellátást különféle helyzetekben (Gogola István és Bárdos Dávid), értelmezték a cserkésztörvényeket (Bárdos Orsolya), népdalokat (Birta Viktória), cserkésztörténelmet és magyarságismeretet tanultak (Olasz Márton és Birta Zoltán), az útjeleket, sípjeleket, csomózást és tűzrakást gyakorolták (Kelemen Szabolcs, Ilosvay Attila és ifj. Barna György), a tájképfestészet alapjaival ismerkedtek (Csernyiga Gyula), az időjárás pedig maga gondoskodott arról, hogy a táborlakók megtapasztalják a hegyi esőt és az ellene való védekezést. A Nap hamar kisütött, késő délutánra maradtak a harci játékok. Volt itt célbadobás és távolbadobás nehéz kővel, nehezített járás és futóverseny fahengereken, kötélhúzás, körből kitaszítás, rúdtartás időre, élő társasjáték korhű dobókockával, lovagi torna. Ezt a megmérettetést ezúttal a „török sereg” nyerte. A programot követő közös népi játék végleg feloldotta a verseny során keletkezett feszültségeket.
Az utolsó előtti nap délelőttjén került sor a cserkészjátékra, vagyis a számháborúra, de a nap alapvetően a számadás jegyében telt. Délután volt a próbáztatás, amire egyesek azt mondták, hogy még az iskolában sem szoktak készülni ennyit egy-egy megmérettetésre. A tudósításnak címet adó mondatot (Dübörögjön lábad alatt a föld, amikor lépsz!) az egyik őrsvezető kiáltotta az egyik újoncnak, aki az alaki kiképzés gyakorlatáról adott számot éppen. „Jót, s jól” – mondhatta volna ezt az idézetet is, de ez nem illett volna a környezetbe... Az őrsvezetőből önként feltörő kiáltás lett az idei tábor, de lehet akár a cserkészcsapat mottója is.
Az éjszakai meseerdő izgalmakkal teli eseményeit és állomásait izgalommal és várakozva járták végig a cserkészek. Ennek végén végleg legyőzték a török csapatokat. Az események méltó zárása volt, hogy az utolsó napon 14 kiscserkész tett kiscserkész ígéretet, és 8 zöld nyakkendős cserkész tett fogadalmat.
A reggel a szokásos tornával kezdődött, de minden mozdulatban benne volt, hogy hamarosan vége a tábornak.
„A cserkésztábor nem kemping, nem kimenekülés a világból, nem a nyárspolgárok kényelmes lustálkodása, hanem a cserkészlélek szabad szárnyalása, a kaland, a romantika, a kötelességteljesítés, a szeretet kiteljesedése a szolgálatból fakadó jótettek sokaságával, a tisztaság és a lélek gazdagodásának helye, mely az Isten akaratára épül, az Isten szeretetébe kapaszkodik, és eredményeként az Isten boldogságában részesül.” – olvashatjuk a Cserkészek táborozási könyve lapjain.
Az irányadást megfogadva a táborzárás, az utolsó zászlólevonás során a kiosztott díjak, a fájó és könnyes búcsú tanúskodott arról, hogy az idei tábor jól sikerült.
Lélekben már készülünk a legközelebbi rendezvényre, a hagyományosan augusztus 15-20 között megrendezett Hagyományorző Műhelytáborra…
Bárdos István
táborparancsnok
VAJDASÁGI MAGYAR CSERKÉSZEK MONTENEGRÓ TENGERPARTJÁN
Az Északbácskai Cserkészkörzet toleranciatábora Susanj-ban.
2008 július 5 -15 között,megtartott táborunkban, az Északbácskai Cserkészkörzet tagjai más népekkel és kultúrákkal, ismerkedhettek meg, és a gyakorlatban is tapasztalhattuk az emberek közötti segítőkészséget. Táborunkat hármas jelleggel hirdettük, nemzetközi, hiszen magyar, horvát, szerb, és crnagorai nemzetek találkoztak, interkultúrális, mert szokásainkat, és e népek szokásait hasonlíthattuk össze, ismerhettük meg, és egyúttal a tolerancia jegyében is táboroztunk hiszen más szokások elfogadását gyakoroltuk a tábor egész ideje alatt.
Azt hiszem, hogy mi szintén új színfoltot vittünk Susány életébe, mivel az ott élők részére a cserkészet teljesen ismeretlen.
Ezt bizonyította, hogy amikor vasárnap délelott megérkeztünk, igen csak kiváncsian méregettek a hívők bennünket, foleg amikor két cserkészászló alatt felsorakozva vonultunk be a katolikus misére. A táborlakóink között református cserkészek is voltak, így itt az ökumenikus jelleg is érvényesült.
Amikor viszont a táborunkat kezdtük jó cserkészszokás szerint magunk építeni, akkor már teljes mértékben megnyilvánult a környék segítőkészsége, és ez végigkísérte az egész otttartózkodásunkat. Készségesen segítettek bennünket az élelem- és vízellátásban, a szomszédban lakó fehérorosz bácsi rendszeresen szúnyogokat füstölt, és visszaadogatta a telkére áteső holmiainkat. Egy másik szomszédtól egész zsák meszet kaptunk ingyen a WC fertőtlenítésére, a környező boltosok minden táborellátási rendelésünket időre elkészítették, becsomagolták, stb. Az illetékes szervek, így a rendőrség a túristairodák, és az orvosi rendelők is a segítségüket ajánlották fel, de a határőrség, a vám és a vasút is mindenben segítete az ottartózkodásunkat.
Azután mikor elterjedt a híre, hogy itt cserkészek tanyáznak, az idősebb ottlakók felkeresték a velünk táborozó egészségügyi nővért, és tanácsokat kértek az orvos álltal kiírt gyógyszereik használatához. Így próbáltuk viszonozni mi is amiért elfogadnak minket.
A következő vasárnapi misére azután teljesen megtelt a susányi katolikus templom. Voltak ott magyarok, Magyarországról, Erdélyből, szerbek, horvátok, sot még lengyelek, és albán katolikusok is. A mise alatt az északbácskai cserkészek teljes díszben, egyenruhában zászlók alatt, magyar vallási énekeket énekeltek, ami az ott egybegyült hívőknek igencsak tetszett, és ez abban nyilvánult meg, hogy a mise után lenn a faluban elterjesztették a hírünket, és délutánra egymás után érkeztek hozzánk a látogatók.
Gyerekestől, unokástól gyalogoltak fel hozzánk az ott élő magyarok, hogy megnézzék a cserkésztábort ami itt ritkaságnak számít, a lengyel túristák csoportosan látogattak bennünket, és utazásuk során mind ebben a templomban akarták megszervezni a szent misét. Don Nikola (Nikola atya) már végül arra kért bennünket, hogy Sutomoreba küldjük őket az ottani misére.
A látogatóink között szerepeltek a topolyai cserkészek, a valamikori Jugoszláv Földerítő Szövetség tagjai is, habár nem hivatalos látogatáson, és itt nagy sajnálattal kell megemlítenem, hogy a montenegrói földerítőkkel nem sikerült a találkozó, habár egy 10 - 15 fős csoportlátogatást megigértek nekünk az előzetes egyeztetéseken. Ezt nagyon sajnáljuk, mert talán a tolerancia jelleghez ez a közös este nagyon illett volna.
Végezetül köszönetet mondunk minazoknak akik idehaza a tervezésben segítettek, hogy létrejöhessen a tábor, Montenegróban, Susányban, főleg don Nikolának a házigazdánknak, a fölszerelésünket leszállító, és a tábor egész ideje alatt maximális segítséget nyújtó Ozsvár Rudolf magánvállalkozónak, aki nélkül, nyugodtan kimondhatom, nem tudtuk volna teljesíteni a követelményeket, ezzel is bízonyította, hogy lelkében igazcserkész, aki ahol tud segít, a szakácsunknak és családjának,valamint az egészségügyi nővérünknek, akik elsoosztályú szolgáltatást nyújtottak és biztosították a cserkészek nyugodt táborozását.
Táborunk hangulatáról pedig meséljen a képösszefoglaló.
Oláh István cst. táborvezető.
| |