Mindszenty József bíborosnak, Magyarország hercegprímásának 50 éve (1949 február 8.-án) indított kirakatperének és a közelmútban (1997) elindított boldoggáavatási kérelem kapcsán felelevenítjük a mártír főpap életútjának fontosabb állomásait.
Az itt közölt 2. rész a hercegprímásnak a háborút követő 1945-1948-as években kifejtett lelkipásztori ténykedéseiről szól.
Az első rész előző ÚMÉK kiadványunk Századunk Nagyjairól (2) oldalain olvasható.

Folytatás:

Pasztorációs munka

Esztergomi érsekként felkereste főegyházmegyéjének valamennyi plébániáját és egyházi intézményét. Gondosan előkészített beszédei mindig a helyi adottságoknak megfelelő eligazítások voltak. Ügyelt arra, hogy a papság és a világi vezetők mellett, a hívekkel is beszélhessen. A hívek mindenütt nagy számban vettek részt, ahol a hercegprímás prédikált. Legnevezetesebbek voltak: az 1946 május 5.-i Máriaremete-i zarándoklat, amelyen 100 ezer budapesti férfi vett részt és az 1946 augusztus 20.-i Szent Jobb körmenet, ahol a fővárosi hívek mellett a vidéki egyházmegyék küldöttjei is nagy számban voltak jelen.

A lelki élet fellendítése érdekében szorgalmazta a népmissziók munkáját. Elindította az Árpádházi Boldog Margit pártfogásába ajánlott engesztelési mozgalmat és életre hívta az iskolai hitoktatás védelmére a Katolikus Szülők Szövetségét.

Mélységében, hatóerejében és nagyságában a legkiemelkedőbb hitéleti megmozdulást szervezte meg a Boldogasszony Évét (1947 augusztus 15- 1948 december 8.-ig).
A Mária év ünnepségein és zarándoklatain szerte az országban mintegy négymillió hatszázezer hívő vett részt.
Nem lehetett kétséges ezek után, hogy a hatalomra áhítozó és a szovjet segítséggel megtámasztott kommunita vezetés számára a legnagyobb akadályt az Egyház és hívei jelentették. Szovjet mintára megindították harcukat az egyház tevékenysége ellen úgy, hogy elvették és államosították a katolikus iskolákat, elnémították a katolikus sajtót, megbénították a karitász munkát, feloszlatták a hitbuzgalmi és társadalmi egyesületeket, minden eszközzel zavarták a zarándolkatokat -főleg, amelyeken a prímás prédikált- és később szétverték a szerzetesrendeket és iskoláikat is. Ugyanez a sors jutott a többi keresztény felekezeti egyház és szervezetei számára is. [Képünk a hercegpímást mutatja egyik bérmaútján 1947-ben.]

Az irgalmas szamaritánus

Mindszenty hercegprímás fáradhatatlanul dolgozott tovább, hitéből fakadó lelkedését, erejét, nem tudták megtörni. A háborútól sokatt szenvedett és kivérzett ország számára ő volt az irgalmas szamaritánus és egyben az emberi jogok védelmezője is.
Római látogatásai alkalmával nem csak a pápát tájékoztatta a szomorú helyzetről, de hathatós segítséget is kért az amerikai bíborosok útján az USA katolikus híveitől. Az amerikai magyarokat rádiószózatban szólította fel tesvérei éhínségének enyhítésére. Ugyan így kérte levélben vagy küldöttei révén a nyugateurópai országok hívőit is a segítségnyújtásra. De szólt az ország lakosaihoz is, azon vidékek fiaihoz, akiket megkímélt a háború csapása, hogy élelmiszercsomagokkal és gyerekteletetésekkel segítsék a főváros lakosságát. Az eredmény minden várakozást felülmúllott. Ő maga járt elő jó példával. Budavári reizdenciájának a felét lebombázták, de nem engedte, hogy annak helyreállítására pénzt költsenek. "Úgy van rendjén - mondta - hogy a romország prímása romházban lakjék."

Kifejezetten egyszerűen élt, télen is fűtetlen szobában dolgozott, a számára küldött személyes adományokat szétosztotta a nélkülözők között.
Papjait arra kérte, hogy bérmáláskor a szokásos ünnepi ebéd csak egy tál ételből álljon, ha nem így tapasztalta, felállt az asztaltól és megköszönve azt kérte, hogy a többit adják oda a szegényeknek.

Áldásos tevékenységének párthatározat vetett véget, mert az állami feladatnak nyilvánította a segélyakciókat.

Az emberi jogok védelmezője

Rendületlenül tiltakozott és kérte a politikai vezetőket az elhurcolt hadifoglyok és az otthoni üldözöttek ügyének rendezésére. Személyesen látogatta meg az internálótáborokat és a börtönöket, így például a délbudait és a csepelit. Egykibe sem akarták beengedni. Erre kijelentette, hogy mindadddig vár a kapu előtt, amíg engedélyt nem kap. Amikor hívei meghallották ezt, tömegesen gyülekeztek köréje és végül is megkapta az engedélyt a látogatásra.
Mindezen tevékenységét Nagy Imre belügyminisztersége alatt még megtehette, de az utódok, Rajk László és majd Kádár János alatt már alig, sőt Kádár maga fogatta le a hercegprímást.
Határozottan fellépett és kiállt a szudétanémetek kitelepítése ellen és nem utolsó sorban a Délszlovákiából kiűzött és internált magyarok érdekében is.

"Politikai" szereplése

Püspökkari körlevelekben, prédikációiban a szó erejével harcolt és védte az ezeréves szentistváni keresztény örökséget. "Ébresztgetem nemzetünk megszentelt hagyományait, amelyek nélkül egyesek talán igen, de a nemzet nem élhet."
"A jövőben nem alacsonyítjuk le magunkat -mondta egyik prédikációjában- azzal, hogy az idegenekkel versenyre kelve ócsároljuk nemzetünket..."
Különös gonddal óvta a fiatalságot az ateista, kommunista propagandával szemben: "Mindenüt merik szeretni a hazát, mi magyarok is merjük szeretni a hazánkat..."
Pártpolitikai vonatkozásokban nem foglalt állást, de az ország közügyeiről mindig véleményt formált tisztségéből és hitéből kifolyólag. Első alakalommal kifogásolta, hogy a nemzetgyűlés idegen megszállók jelenlétében puccs-szerűen, megváltoztatta az államformát. A második alkalommal pedig, amikor úgy látta, hogy a kormány nem veszi komolyan a felkészülést a béketárgyalásokra, memorandumot készített szakértők bevonásával és eljuttatta a nyugati világ illetékeseihez. Ebben a memorandumban felvetette egy -svájci mintára szervezendő- dunavölgyi konfederáció tervét is.

Római és USA-beli körútjain sok egyházi és világi vezetővel beszélt és világosan foglalt állást és informált, felhíva a figyelmet abban a történelmi sorsfordulóban a szovjet kommunizmus veszélyeire. A nagy visszhang miatt többé nem is engedték ki külföldre. Ezek után megkezdődött a bíboros személyének fokozatos likvidálása Kádár János megbizatása alapján.

[Képünk Mindszenty bíborost mutatja az ottavai Mária-kongresszuson Zakar András titkárával (1947).]

(Folytatjuk)

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra