A külföldön élő r.k. magyarok püspökének 14. körlevele a hívekhez: 2001. karácsonyán.
Keves magyar testvéreim!
Ezen a karácsonyon, az új évezred kezdetén, bizony aggodalommal vagyunk eltelve, mert úgy látszik az emberi gonoszság félelmet és rettegést akar kelteni az emberiségben.
Nem is olyan régen Amerikát rázta meg egy olyan szörnyű tragédia, amit más világrészek, mi magyarok is, már tapasztaltunk az európai világháború és a forradalom éveiben mégpedig hosszú éveken, hónapokon át és nagyobb kiterjedésben. Mindez figyelmeztet minket arra, hogy milyen végesek is vagyunk, és mennyi gonoszsággal kell szembenéznünk itt e siralom völgyében.
De ugyanakkor nekünk keresztényeknek, és a magyar keresztényeknek már ezer éve, magvan a vígaszunk és reménységünk, hiszen tudjuk, tapasztaljuk, hogy Isten nem hagyott magunkra, mert szent Fiát elküldte pontosan erre a földre, hogy elvegye a "világ bűnét" és a kereszt botrányából a Feltámadás dicsőségébe vezessen. Az Úr Jézus tudta, hogy mire vállalkozott amikor azt mondta, hogy "Ime jövök, hogy megtegyem az akaratodat, Atyám!"
De értünk tette szeretetből és így történt az első Karácsony.
Azóta is ez ad nekünk vígaszt és erőt, ez tölt el reménységgel, bárhogyan is rémítgetnek az Ő ellenségei minket bombákkal, antraxxal vagy egyéb szörnyűségekkel.
Velünk az Isten, aki nem hagy el soha, és aki vár minket egy jobb világba, ha hozzá akarunk tartozni.
Remélhetőleg ezek a rosszindulatú támadásoknem fognak minket esztelen bosszúállásra serkenteni, mert az ellenfél módszeréhez csatlakoznánk, és ez egyáltalán nem volna keresztémny magatartás.
Erre utal a Szentatya is, aki amikor nem rettenve vissza a fenyegetőzésektől élemedett korában, testileg gyengén, de lélekben erősen elmegy Kazachstánba, Örményországba, Szíriába,Görögországba, és mindenüvé, hogy hirdesse a Jó Hírt: "Ne féljetek! Velünk az Isten! A jövő fényes, mert Krisztushoz tartozik!"
Nemrég fejeződött be Rómában a püspöki szinódus, mely arra buzdított minket püspököket, hogy hírdessük ezt a reménységet a ma emberének, hiszen maga Krisztus erősítette meg: Bízzatok bennem. Én legyőzöm a világot!"
Amikor előre nézünk most a 2002-es esztendőbe, illene megfogadnunk a Szentatya másik tanácsát is: "Duc in altum", vaagyis "Evezz a mélyre!". Ezt Péternek mondta, Jézus, amikor az hiába halászott egész éjszaka, de most már Jézus szavára mégis a mélység felé evezett és ott csodálatos eredményt ért el. Számunkra ez annyit jelent, hogy mélyebben, komolyabban, illene vennünk keresztény-katolikus elkötelezettségeinket: a vasárnap megszentelését, az Eukarisztika gyakoribb vételét, a szentgyónásban való megtisztulást, a Szentírás jobb ismeretét, mások iránti szeretetünk gyakorlását, szóval tanúságot tennünk a világ előtt, hogy mi Jézus Krisztus tanítványai vagyunk és az ő életét akarjuk követni.
Arra is egyre inkább rámutatnak az otthoni és külföldi vallásszociológusok, hogy jóllehet sokan a magyarok közül megőrizték hagyományos, szentistváni lelkületüket, mégis odahaza (és idekint is), kb. 40%-a magyar testvéreinknek nemcsak, hogy nem gyakorolja vallását, hanem áldozata lesz az utóbbi évtizedek szekuláris, ateista, vallásellenes propagandájának, és nem hisz Istenben. Nem elég tehát csak magunkra gondolnunk, ha a jövőről van szó, hanem valamit tennünk is kell, hogy magyar testvéreinket megmentsük a jövőt fenyegető kétségbeeséstől, megmutatva nekik az utat a reménység, vagyis Jézus Krisztus felé, aki egyedül tudja megoldani a 21. század problémáit. Nem sok beszédre, hanem több imádságra, engesztelésre van szükség és főképpen példaadásra. Mindszenty hercegprímás arra kért minket idekint is, hogy maradjunk hűek hitünk gyakorlásához és magyarságunkhoz.
Ha minden magyar család megőrizné a vasárnap megszentelését, a szentgyónás és Eukarisztia gyakori vételét, az imádságos lelkületet a családban a rózsafüzér és egyéb imák által, a szegények és rászorultak iránti szzeretet gyakorlását, akkor akkor az a 40% magyar is ráeszmélnue talán, hogy hogyan kell megélnünk manapság az ezeréves hagyományt. A hűségnek nincs nagy keletje mostanában. Éppen ezért kell nekünk magyaroknak megmutatni a világnak, hogy ez az erény, mely mély hitből fakad, nem veszett ki belőlünk, és éppen így tudnánk betölteni itt külföldön Isten-adta hivatásunkat. Ne feledjük el, hogy kereszténynek lenni hősiességet jelent, mintg ahogy a sajnálatos keresztény-üldözés Ruandában, Indiában, Pakisztánban, stb., mutatja, ahol a vérükkel bizonyítják a keresztény testvétreink az Úr Jézushoz való hűségüket.
Ebben az évben a magyar püspökökkel ismét Rómában jártam az "ad Limina" látogatáson, és a szentatya melegen érdeklődött ez alkalommal a külföldön szétszórt magyarok helyzete iránt. Az Apostolok sírjánál minden külföldi magyart belefoglaltam imáimba, hogy fenti gondolatok alapján "megmaradjunk" igazán magyaroknak. Püspöki látogatásaim során eljutottam Franciaországba, Svájcba és Németországba. Magyarországon részt vettem a Mindszenty zarándoklaton (éppen tíz éve vittük Őt haza Esztergomba!"), és a püspökkari konferenckán.
Továbbra is Torontóban élek, itt-ott még tanítok is, ha a szükség megköveteli, de egészségem eléggé leszűkíti mozgásom lehetőségeit. (Az orvosok szerint rövidesen újabb műyétre lesz szükségem, ezúttal jobb csípőmet akarják kicserkélni.) Mivel a műtét áprilisra van előirányozva, nem valószínű tehát, hogy a nyár során sor kerül lelkipásztori látogatásaimra. De imáimban (és a műtéttel járó kellemetlenségek felajánlásával igyekezni fogom a külföldi magyarokat és minden testvérünket az Úr Jézus szeretetébe ajánlani.
Mindnyájatokat meleg szeretettel köszöntelek és boldog karácsony, meg újévet kívánok minden magyar testvéremnek a mi Urunkban.
Miklósházy Attila S. J.
püspök