A Pax Romana híreiből (17)

"Minden szívtől mozdul a világ, változtat rajta mind" Reinhold Schneider

Az idén Siófokon került megrendezésre a Magyar Pax Romana 43. kongresszusa, amelynek célja, hogy a keresztény értelmiségiek számára egy fórumot biztosítson, ahol kicserélhetik gondolataikat a Katolikus (és más történelmi) Egyház helyzetéről, szerepéről a modern társadalomban. A résztvevők között nagy számban képviseltették magukat nem magyarországiak is a környező országokból és Nyugat-Európából.

A meghívott előadók és beszámolókészítők is tükrözték a hallgatóság sokszínűségét mind szakmailag, mind világnézetileg, mind életkort, előadói stílust tekintve. A konferencia egyik erénye éppen ebben rejlett. A különbözú hosszúságú előadások és villanásnyi hozzászólások sorozata az egyház-társadalom-egyén kapcsolatának rendkívül sok kérdését vetette fel.

Ezen írásomban megpróbálom a különféle előadásokat, hozzászólásokat egy gondolati sorba rendezni, habár vállalkozásom csaknem reménytelen, mivel a felvetett témák a (vallásos) élet legkülönbözőbb szegmenseit érintik. Előre bocsátom, hogy az alábbiakban szigorúan a kongresszuson elhangzottakra támaszkodom.

Identitáskeresőben

Szinte az összes felszólaló-előadó egyetértett abban, hogy a jelenlegi Katolikus Egyház sok szempontból átszervezésre, megújulásra szorul. Az egyház reformjáról gondolkozva felvetődik a kérdés: Akart-e Jézus egyházat, és ha igen, milyet? Az egyik előadó az Evangéliumra hivatkozva elmondta, hogy Jézus nem az egyházat tervezte, hanem Isten országát. Magatarásából hiányoztak azok az elhatárolódások, amelyek egy intézményre jellemzők. Az egyházat a Szentlélekre hivatkozva alapították meg és formálták. Mindaddig betölti funkcióját, ameddig képes közvetíteni Jézus gondolatait.

Többen leszögezték, hogy a katolikus, de más egyházak is, identitáskeresőben vannak, nem tudják saját szerepüket egyértelműen meghatározni, pedig tennivaló van bőven. Az egyház az egyénnek nagy segítséget nyújthat az önidentitás megtalálásában. A probléma érzékeltetésére alkalmas az, ha összehasonlítunk egy 300 évvel ezelőtti fiatalt egy maival. A mai fiatal - a 300 évvel ezelőtt élővel szemben - szabadon választhat vallást, foglalkozást, lakhelyet, sőt még nemet is. Ebben kellene az egyháznak útmutatást adnia lehetőleg közérthetően, a fiatalok számára is világos nyelvezettel.

Kapcsolatteremtés

A kongresszuson megszólalt egy szociológus is, aki kérdezőbiztosként vett részt a magyarországi népszámlálásban. Mivel hivatalos végeredmény még nincs, így csak saját tapasztalatára támaszkodhatott. Elmondta, hogy a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre csak kevesen tagadták meg a válaszadást. Főleg a fiatalok állították, hogy nem tartoznak semmilyen felekezethez, az idősebbek körében pedig sokan gyerekkori emlékeik alapján döntöttek valamely felekezet mellett.

Hogyan lehetne ezeket az embereket visszacsalogatni az egyház kebelére? Lehetőségek: vallási rovatot indítani a helyi újságban, rádióban, tv-ben, emelni a hittanoktatás színvonalát, keresztény beállítottságú előadókat hívni, akik előadást tartanak nagy érdeklődésre számot tartó témákban, videoklub létrehozása, SOS szolgálat működtetése, adatbázis létrehozása a hatékony segítségnyújtáshoz, stb. Többen aláhúzták a személyes példaadás fontosságát, valamint a különböző karitatív tevékenységek egyház-népszerűsítő hatását, noha nem ez az egyház elsődleges funkciója.

Nagy vitát váltott ki a Magyar Katolikus Egyházat népszerűsítő óriásplakátok felállítása. Egyesek szerint ízléstelen, hogy az Egyházat úgy reklámozzák, mint egy mosóport, mások viszont helyeselték, hogy végre az egyház is él a modern tömegkommunikációs lehetőségekkel.

Nagyon fontos, hogy az egyház hogyan jelenik meg a médiákban. Az egyik fölszólaló szerint a 90-es évek elején, Magyarországon, az egyházi vagyon visszaigénylése igen nagy ellenszenvet váltott ki az átlagemberekben, mert nem volt megfelelően tálalva a sajtóban. A közvélemény tájékoztatására létrehozott vallási műsorok készítői sokféle megválaszolatlan kérdéssel küszködnek. Kinek szól a vallási műsor? Milyen nyelvezettel szóljon? Mi legyen a mondanivalója? Ki felelős a színvonaláért? Ki finanszírozza? Van-e olyan egyházi személyiség, akit egy egész ország ismer, akiért érdemes leülni a tv (rádió) elé, aki hitelesen tud szólni a nézőkhöz (hallgatókhoz)?

Egy előadó felhívta a kongresszus figyelmét, hogy az ateistákat sem kell szükségképpen keresztényüldözőknek tekinteni, mint ahogyan ezt néhányan teszik.

Vonzóbb egyházat?

Elgondolkodtató, hogy míg a társadalom transzcendenciaigénye óriási, az egyház iránti érdeklődés mégsem nő. Tény, hogy az egyházhoz való csatlakozás ma már nem társadalmi tradíciók következménye, hanem egyéni döntésé.

A jelenlegi egyháznak van néhány olyan vonása, amely a modern kor embere számára nem vonzó. Ilyen például az egyház monarchisztikus szerkezete, amely egy demokráciában élő ember számára elfogadhatatlan. A másik, bizalmatlanságot kiváltó vonása az egyház belső szervezésének, a nem követhető pénzkezelés. Az egyháznak minél inkább közvetlen finanszírozásúnak kell lennie, azaz nem az államtól visszakapott pénzből, hanem egyházi adóból, adományokból, szolgáltatásokból kellene eltartania magát. Ehhez viszont meg kell nyerni hívei bizalmát, ami csak a civil ellenőrzésű pénzügyintézéssel érhető el. A pap kapjon pénzt egy központi költségvetésből, de a plébánia pénzügyeit a hitközség tagjainak beleszólásával intézzék. A jelenlegi, magyarországi gyakorlat, mely szerint a püspök teljhatalmat élvez, nem járható út.

Az egyik előadó, aki civilben matematikus, az egyház jövőjét a Fehér Törpe nevű csillaghoz tartja hasonlatosnak. Miközben a csillag zsugorodik, kisugárzása egyre inkább erősödik. Valóban ez lenne a jövőnk?


Bázisközösségek - a megújulás záloga

Bázisközösségnek nevezzük az alulról (spontán) szerveződő, egyházhoz tartozó-tartozni akaró életközösségeket. Legősibb bázisközösség az apostolok csoportja volt.A jelenlegi egyházi struktúrában nem jutnak kellőképp kifejezésre a bázisközösségek, pedig ezek a spontán létrejövő csoportok dönt? szerepet játszhatnak az egyház megújulásában.

Hogyan működjenek az előbb említett spontán közösségek? Legyen belső imaéletük (különben klubbá válnak); kapjon mindenki feladatot, hogy érezhesse: a közösségnek szüksége van rá; nyújtsanak egymásnak segítséget emberhez méltó életkörülmények kialakításához, azaz ne csak lelki síkon pátyolgassák egymást.

Kik álljanak e közösségek élén? Természetesen a közösségek hosszú távú létezéséhez az egyház támogatására mindenképpen szükség van, ám nem feltétlenül kell a közösséget papnak vezetni. Erre a célra civilek is tökéletesen megfelelnek, akik különböz? min?ségben (licenciátus, egyházanya, lelki kísérő, diakónus) vezethetik a közösség életét. Él az egyházban egy automatizmus, mely szerint az eucharisztikus vezető közösségi vezető is. El kell gondolkodni ezen automatizmus visszafelé történő alkalmazásán is, mert Krisztus világi hívőket küld oda, ahova másképpen nem jut el, nem beszélve arról, hogy papjaink különben is túlterheltek.

Paphiány

A kongresszuson elhangzott, hogy a hozzáférhető legfrissebb (1997) vatikáni statisztikák szerint Jugoszlávia az egy papra eső hívek száma alapján a legrosszabb 4 között van Európában (Magyarország sem dicsekedhet az 5. helyével). Ugyanakkor világviszonylatban a paphiány megszűnőben van, mert a (halálozással vagy "pályamódosítással") kilépettek száma évek óta kisebb a felszenteltek számánál, ezzel párhuzamosan az árvaplébániák száma sem nő.

Az e témában előadást tartó teológus szerint nincs ok pánikra, hiszen ha az egyház teljes egészében szervezhető lenne, az Isten létét tagadná. Az élő egyház különben is állandó szerkezetváltáson megy keresztül.

Mégis, mit lehet tenni az egyes vidékeken kialakuló paphiány megszüntetésére? Sajnos sem a kispapok toborzása, sem a redisztribúció (papban bővelkedő vidékekről papok átvezénylése), sem a pap nélküli istentiszteletek jóváhagyása, sem az egyházközségek összevonása nem tekinthető megoldásnak. Egyedül a szentelések megszaporításán érdemes elgondolkodni, amihez a szentelési kritériumok enyhítése szükséges. Enyhítésként elképzelhető a papi nőtlenségi fogadalom eltörlése. A nők papi hivatása jelenleg tabu egyházi berkekben.

A papi hivatás népszerűsíthető ministránsok, kispapok, paptanárok alkalmazásával, ifjúsági találkozók szervezésével.

Milyen papokra van szükség? Olyanokra, akik nem hatalmi szerepben tetszelegnek, hanem Istent keresni segítenek. Nagyon sokszor a vallási élet ellaposodik, elszürkül, mert a plébános egyénisége nem elég karizmatikus, esetleg egyenesen nehéz természet?. Ne feledjük, az értelmiség ebben az esetben sem bújhat ki a felelősség alól, plébánosaink társaságát keresni kell, hogy ne szigetelődjenek el, ne legyenek magányosak.

Hittan

A küszöbön álló iskolareform egyik nagy kérdése, a hittan (kötelező?) tantárgyként történő bevezetése. Mit mondanak erről a magyarországi tapasztalatok?

Az állami iskolák keretében működő hitoktatás gyakorlatilag elhalásra van ítélve. A plébániaközösségeken kívüli hitoktatás (mert hitre való nevelésre lehetőség sincs) egyszerű tantárggyá válik az iskola falai között, látogatottsága rohamosan csökken. A magyarországi példa azt bizonyítja, hogy az iskolákban mostohagyerekkén kezelik ezt az órát, de az egyház is okolható ezért, mert nem támogatja sem tankönyvvel, sem más taneszközzel, sőt a rendszerváltáskor az egyház a korábban minden veszélyt vállaló, az egyházat támogató civileket, hitoktatókat is mellőzte, helyükbe új, "saját" embereket kinevezve.

Néhány felszólaló szerint egyes egyházi iskolák, intézmények enyhén szélső jobboldali beállítottságúak. Az egyházi főiskolák színvonala nem megfelelő, és a katolikus iskolákban születő szellemi erők elszigetelődnek, nincsenek összefogva, szétforgácsolódnak, mielőtt kiteljesedhettek volna.

Oda kell figyelni az egyház berkeiben születő szellemi áramlatokra csakúgy, mint a társadalmi problémákra (például a cigányság helyzete).

Magyarország, mint keresztény állam?

Élénk vita alakult ki abban a kérdésben, vajon keresztény államnak tekinthető-e Magyarország? Lehet-e privilegizált az egyház, és milyen alapon? Egy felszólaló szerint mindenképpen kiemelten kell kezelni egyes vallásokat, hiszen "a zsoltárok sokkal többet tettek a magyarságért, mint akármelyik törvény". Ugyanakkor egy másik előadó fölhívta a figyelmet, hogy az alkotmány nem említi, hogy Magyarország a keresztények országa. Ez a felfogás veszélyezteti a kisegyházak esélyegyenlőségét, és esetleg sértő lehet a lakosság nem keresztény részére nézve.

Mennyire válhat az egyház politikai tényezővé? Az egyházat az államtól szét kell választani, de az egyház részvétele a politikai életben mindenképpen kívánatos, hiszen egy országban egyetlen politikai közeg van, és ott az egyháznak hallatnia kell a hangját mint hívei értékrendjének megfogalmazója.

Míg a pártok legitimitásukat a szavazóktól kapják, az egyház - a fölszólaló szerint - a bölcs, pozitív, hozzáállású, jobbító szándékú szerepvállalás révén, és nem "az erkölcs letéteményese"-ként.



Utószó

A felsorolt gondolatokkal ha nem is értünk egyet, mindenképpen továbbgondolásra érdemesek. Horányi Özséb, a MPR elnöke szerint a felvetett kérdésekre mindenkinek magának kell választ adnia, közös válaszadás vagy állásfoglalás nem célja a kongresszusnak. Elhangzott az is, hogy érdemes utat keresni, mert "A cél az út maga" (Kafka).

A kongresszuson egy teljes estét szenteltek a szlovákiai, ukrajnai, erdélyi és vajdasági magyarság életkörülményeinek megismerésére és az ott működő Pax Romana szervezetek beszámolójának meghallgatására.

A felszólalók-előadók mondandója sokszor szöges ellentmondásban állt egymással ám ahhoz nem fér kétség, hogy mindannyian jobbító szándékkal szólaltak fel az Egyházról - önmagunkról témájú kongresszuson, ahonnan minden résztvevő gazdag útravalóval tért haza a kongresszus mottójával a szívében:

A tussal rajzolt betüket vízcseppek elmoshatják. Le sem írt jelet a szívből senki, semmi ki nem mossa. (a 6. Dalai Láma)

Béres Zoltán (beres@tippnet.co.yu)

---

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra