A teremtett világ védelmében
Kertészkedés mérgek nélkül: (6)
Ebben a sorozatunkban válogatást közlünk kerti virág-, zöldség- és gyümölcstermesztésből, figyelembe véve mai kiskert-tulajdonosok lehetőségeit. Ezek területileg néha alig haladják meg az arasznyi kert vagy olykor csak erkély méreteit, de alkalmasak arra, hogy onnan olykor a szobánkba virág, a konyhába saját zöldség és gyümölcs kerüljön. A szűkebb lehetőségek gondosabb odafigyelésre kényszerítenek és a növényi élet jobb megértésére. Sok növény esetében a szaporítás módját is leírjuk és azt néhány képpel érthetőbbé tesszük. Talán sikerül ezáltal a természet számtalan csodája közül néhánynak megtapasztalójává válni, és a kertészgyakorlat által személyesen is közelebb jutni a teremtett világ értékeléséhez és védelméhez.
Hortenzia: szabadban, vázában és mint szárazvirág
A hortenzia (hydrangea macrophylla) az 1800-as években Japánból került Európába. Japánban akkor már évszázadok óta kerti növény volt. Először Nyugat-Európában fogtak több országban nemesítéséhez, családja mára igen terjedelmes.
Fajták: Fajtái színben, növekedési erélyben és a virágok jellemzőiben különböznek. Labdaszerű virágzata lehet teljesen fehér, sárga krémszínű, de lehet piros és kék között minden színárnyalatú. Utóbbi csoport színe a fajtán kívül a talajadottságoktól is függ (ammóniák). A kerti és szobai változatok alapjában azonos növényből nevelhetők, csupán művelésmódjuk és virágzásuk időzítése eltérő. Így pl. a májusi elsőáldozásra nevelt fehérvirágúakat már decembertől hajtatják, míg természetes kerti körülmények között a legtöbb változat csak augusztustól virágzik. Van különösen nagyvirágú, fehér színű, őszi fajtája is, mely későbben kezd ugyan virágozni, de egészen a fagyokig díszlik. Egyes kék fajták lombjai -ha a bokraik napos helyen helyezkednek el- ősszel vörösbarnára színeződődnek, és növelik a bokrok díszítő jellegét.
Utóbbi években tányérvirágzatú, u.n. Teller-hibridek is kaphatók, melyek virágfeje eltér a közismert fajtákétól. A virágzat ezeknél egy külső, terméketlen virágokból álló kék koszorúból, azon belül pedig apró termékeny virágok sokaságából áll (képünk). Ezek a fajták 2 méter magasra is megnőhetnek, virágjuk közelről a legszebb, de szárazvirágnak nem alkalmas.
Talajigény: A hortenzia a tápdús, a vízet jól áteresztő, de nem túl száraz talajt kedveli. A kék fajták meszes talaj esetén lila virágot hoznak, de vannak kimondottan liláspiros fajták is. A fehér fajták színe nem függ a talajösszetételtől.
Fényigény: A szabadban legjobb a hortenziabokrot félárnyékos helyre ültetni. Ideális, ha virágai nincsenek nyáron kitéve a déli forró napsütésnek. Amennyiben ez elkerülhetetlen, a virágok zsugorodni, fonnyadni szoktak. Ez csökkenthető az egész növény permetszerű locsolásával. A virágzat a fonnyadást elég jól kiheveri, mert másnap reggelre ismét díszlik, még többszöri zsugorodás után is, de jót ez természetesen nem tesz a növénynek.
Hőigény: A hortenzia idősebb egyedei a nem túl kemény téli fagyokat elviselik, csak a fiatal szaporítványokat kell télen fagymentes helyen teleltetni. Alacsony töveket lehet télen lombtakaróval fedni. Várható kemény fagyok esetén a magasabb hortenziabokrokat gyékénnyel vagy régi zsákokkal szokták takarni. De ha le is fagytak a vesszők felső rügyei, tavasszal visszametsszük a vesszőket a nem károsult és láthatóan megindult alsóbb rügyekig.
Szaporítás: Hortenziát kétféle módon lehet szaporítani. Ha hely van hozzá, lehet a bokor alsó vesszőit bújtatni, azaz a vessző kétharmadát földdel fedni, csúcsát pedig egy kis támaszhoz kötni. Ha nedvesen tartjuk a földbe bújtatott vesszőt, az meggyökeresedik és őszre (vagy koratavaszra) a leválasztott erőteljes szaporítvány végleges helyére ültethető.
Gyakoribb szaporítási eljárás a hajtásdugványozás. Ehhez júniusban kb. 10 cm-es hajtáscsúcsokat metszünk le a régi vesszők csúcsáról. A dugványokat nem szükséges a bütyök alatt vágni, mert a hortenziánál az ízközök is könnyen gyökeresednek. A lemetszett dugványokat finom tőzeges homokba tüzdeljük. Szaporítványainkat nedvesen tartjuk, ezért vagy egy nylonbúrával fedjük, vagy rendszeres, naponta többszöri párásítással kezeljük. Egy hónap után a meggyökeresedett szaporítványokat virágföldes cserepekbe ültetjük át (képünk).
Ha korán szaporítunk, még az évben többágas növényt kapunk, ha későn, csak egyvesszőset. Az őszre már látni fogjuk, hogy szaporítványunknak csak középvesszője fejlődött-e ki, vagy pedig alsó nyárirügyei is már kihajtottak. Kertészetekben törekszenek arra, hogy a szaporítást követő évben a növény már legalább három vesszőn hozzon virágot.
Szárazvirág télire: Virágzó hortenziát sokféle módon láthatunk vázákban díszleni. Augusztustól teljesen kinyílt egyedeit magukban, vagy más virággal -pl. gladiókákkal- együtt tetszetős együttessé párosíthatjuk, máskor a virágfejeket magukat használhatjuk kisebb kompozíciókban. A nem teljesen kinyílt fejek alkalmatlanok erre, mert azok nem tartósak.
A telejesen kinyílt virágfejeket októbertől virágvázában -eleinte kis vízzel, majd később anélkül- színük megtartásával szárazvirággá érlelhetjük. Őszi színüket így sokáig megtartják (képünk), de még ha az kezd is kopni, a viráglabda mint szárazvirág dekoratív marad. Néha évekig.