Valamikor a falusi élet csendjét csak a messzire hallatszó templomi kisharang szakította meg, imára híván a falu apraját nagyját. És amikor azok betértek a templomba és ott imádkoztak, ott mindenki csak kapott valamit... hitet, reményt, szeretetet. Nem akart ott elvenni tőle senki semmit sem....

Az információs társadalom korszakára jellemő, hogy ma túl sokan hangoskodnak körülöttünk, hogy figyelmünket magukra vonják. Kevesen teszik ezt azért, mert adni szeretnének embertársaiknak valamit, tömegesen viszont azok, akik csak vinni akarnak tőlük: hitüket, tisztességüket, pénzüket. Leggyakrabban utóbbit szeretnék megszerezni valamilyen portéka fejében, függetlenül attól, hogy szüksége van-e a megszólítottnak arra vagy sem, éspediglen itt és most, még mielőtt az illető valami más -esetleg hasznosabb- dologra költené azt. Ehhez először értékrendjét kell felborítani, azután lehet vele másról is beszélni. És mivel nagy a konkurencia, az emberek egyszerű megszólításával ma már szinte semmi nem érhető el, egyre hangosabban és egyre agresszívebb módon kell 'kommunikálni'. Sőt a nagy hangzavarban csillogtatni is kell olykor valamit, káprázatos képekkel csalogatni és látványosan fűt-fát igérni, csak, hogy arratévedt embertársunk odébb ne álljon a nagy választékban.... Óriási az információs túlkínálat, csak éppen nem hitből, reményből és szeretetből...

Pedig valóban kimagasló esemény elé néz ma az emberiség, melynek csendes magányunkban ugyanolyan jelentősége van, mint napi életünk hangos forgatagában. Hiszen Jézus Krisztus születésének 2000.ik évfordulójára készülünk, aki eljött közénk, hogy hitelesen tegyen tanuságot Istenről ebben a csak az anyag tiszteletére hajlamos világban.

Ő kerülte a hangoskodást. Egyenkint, név szerint szólította meg apostolait és azok elhagyták mindenüket, ami addig fontos volt nekik, majd elvonult velük oda, ahol mindenki érthette a szavát. Ott tanította őket különbséget tenni a fontos és felesleges dolgok, az emberség és az önzés között...

II. János Pál pápa a 2000-ik esztendőt Szent Évnek hirdette meg. Számtalan bensőséges program igérkezik, hogy megtaláljuk ismét emberi méltóságunkat, emberségünket, a hitet, reménységet és szeretetet, a világ gyorsan változó külsőségei és hangoskodása közepette is. Talán elég lesz ez az esztendő ahhoz, hogy megtanuljunk odafigyelni arra, amire valóban érdemes, és megtanuljuk felebarátunk halk kérését is meghallani.

Akkor, ha majd a 2000. év Karácsonyán elmegyünk a betlehemi Kisdedet köszönteni talán mi is meghalljuk, ha nevünkön szólít az Úr, akkor is ha halkan, úgy miként az beszél, akinek valós mondanivalója van a másik embernek!

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra