Ezerszázéves történelmünkből (17):
A magyar Szent Korona története
Magyar millennium
A millennium kezdetén, 2000. január elsején a magyar nép államiságának ezer esztendős fennállásának alkalmából, az országot jelképező Szent Korona átkerült a Magyar Nemzeti Múzeumból az Országház épületébe.
Ezzel a méltó gesztussal és tisztelettel adózott a magyar állam és az egész magyarság a Szent Koronának, amely az ország egységének, függetlenségének és fennmaradásának egyedülálló szimbóluma. S ez utóbbit merjük is hangsúlyozni, mert nincs Európában olyan nép, amely, bár nem királyság többé, mégis egy egykori királyi koronát tartson legfőbb nemzeti kincsének, ereklyéjének és államisága jelképének.
Ez a mélyről fakadó tisztelet a magyar nép szívében, mellyel a Szent Koronát övezi, valójában a korona csodálatos eredetével -és viszontagságos, kalandos sorsa ellenére is- annak csodálatos megmaradásával magyarázható.
A Szent Korona eredete
Az ezredforduló hajnalán, 1001. január 1.-én koronázták királlyá Istvánt, Géza fejedelem fiát, a honfoglaló Árpád vezér leszármazottját.
I. István II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát, amelyet Asztrik bencés főpap hozott magával. A koronaküldés tényét az első magyar forrásból, Hartvik püspök 1100 körül írott Szent István legendája támasztja alá.
A XII. századból már arról is vannak adataink, hogy a koronázási jelvényeket (korona, palást, jogar, országalma és kard) Székesfehérváron a székesegyházban őrizték.
A "Szent Korona" elnevezés minden bizonnyal abból az áhitatból fakadt, hogy államalapító szent királyunknak a pápától kapott öröksége az, és mint olyan pótolhatatlan és felcserélhetetlen.
Történetileg 1256-ból való az első ránk maradt írott forrás, amely "Szent Koronának" nevezte. A középkor a királyi hatalom isteni eredetét vallotta.
A király Isten kegyelméből való hatalmát, Krisztus földi helytartójától, a pápától kérte megerősíteni a korona által. A pápa által adományozott kettőskereszt pedig a királyok apostoli térítő munkáját ismerte el. A koronázások szertartása jórészt egyházi jellegű volt, a koronázást mindig egyházi főpap, először a veszprémi püspök, majd az esztergomi érsek végezte.
A Szent Korona útjának vázlatos története
A Szent Korona és a koronázási jelvények története szemponjából voltak nyugalmas és viszontagságos időszakok.
A tatárjárás idején IV. Béla király menekítette ki az országból. Spalato (Split) városából került vissza a székesfehérvári kincstárba.
IV. Béla halála után (1270), leánya Anna hercegnő révén II. Ottokár cseh királyhoz került.
Az Árpádok utolsó fiúági sarjának halála után, IV. Béla leányági leszármazottját a cseh Vencelt, 1301. augusztus 27.-én Székesfehérváron koronázták meg.
A pápa és az ország nagyjainak egy része vele szemben Anjou Károlyt támogatta, aki szintén rokon volt leányágon. 1305 októberben Vencel lemondott a magyar trónról és Ottó bajor hercegnek (IV. Béla unokájának) átadta a valódi koronázási jelvényeket. Ottó egy csobolyba rejtve hozta magával a koronát, s bár útközben elvesztették, de visszafordulván az út porában megtalálták. Ottót 1307-ben László erdélyi vajda elfogatta és megszerezte tőle a koronázási jelvényeket.
László vajdát végül is egyházi kiközösítés fenyegetésével kényszerítették a koronázási jelvények átadására. Igy 1310. augusztus 20.-án Székesfehérváron harmadszorra véglegesen megkoronázták Károly Róbertet. (Előtte ugyanis csak egy "szükségkoronával" koronázták meg.) A nehezen megszerzett koronázási jelvényektől nem is vált meg a király haláláig.
Szent koronánk következő eltulajdonítása 1401-ben történt. Károly Róbertet fia, Nagy Lajos (1342-1382), őt leánya Mária, majd férje, Luxemburgi Zsigmond, magyar és cseh király és német császár követte a trónon (1387-1437). Őt vetik fogságba 1401-ben a magyar főurak és főpapok. A Szent Koronát magukhoz vették és az országot a Szent Korona joghatósága alatt kormányozták három hónapig. Majd az uralkodóval kiegyeztek és szabadon engedték. Ekkor került át a Szent Korona Budára, majd Esztergomba, ahol az érsekre bízták. Tőle vette át a királyi jelvényeket történelmünkben az első Habsburg, Albert magyar király, Zsigmond király veje. Ő vitette azután az újabb őrzőhelyre a visegrádi királyi várba. Innen történt meg a Szent Korona leggondosabban kitervelt eltulajdonítása.
Albert király özvegye gyermeket várt és tudta, hogy csak a Szent Korona birtokában biztosíthatja az utódlást. Udvarhölgyét, Kottanner Jánosnét bízta meg a korona megszerzésével, akinek sikerült a tervet végrehajtani. A királyné csecsemő fiát, V. Lászlót az ellopott Szent Koronával Székesfehérvárott megkoronáztatja.
Közben a magyar rendek nagyobbik része a lengyel Ulászlót választotta királlyá egy régi szükségkoronával koronázván meg. Erzsébet királyné elhúnyt férje végrendeletét követve, fiát a Szent Koronával együtt Frigyes osztrák hercegnek -aki később német-római császár lett- adja át, mint a kijelölt gyámnak.
A Szent Korona középkori történetének ez volt a leghosszabb fogsága, 23 évig tartott.
Ulászló király 1444-ben történt elhalálozása után a magyar rendek elfogadták királyuknak V. Lászlót, akit 1452-ben csak fegyveres felkelés hatására bocsátott el Frigyes német császár. A Szent Koronát azonban nem adta ki a kezéből, mivel terveket szőtt a Habsburgok magyarországi uralmáról. 1457-ben V. László király váratlanul meghalt. Hunyadi Jánosnak, a legendás törökverő hősnek és nagyszerű államfőnek fiát, Mátyást 1458 január 24.-én a magyar rendek egyhangúlag uralkodójuknak választották. Hunyadi Mátyás az ország határainak védelme mellett legfontosabb törekvésének nyilvánította a Szent Korona visszaszerzését. Miután Frigyes német császár hívei többször is vereséget szenvedtek Mátyástól, 1463 júliusában kötött békeszerződésben megígérte a korona visszaadását. Emellett 80 ezer arany váltságdíjat is követelt érte.
Az átvételre egy régi koronaőr öccse, Pálóczi László utazott Bécsújhelyre, aki az egyik zafír alig látható repedéséről kétséget kizáróan megállapította a korona valódiságát.
1464. március 26.-án Budára vitték, ahol nagy pompával megkoronázták Hunyadi Mátyást.
(folytatjuk)