II. (Vak) Béla király négy fia közül a legidősebb Géza herceg volt, akit apja halálakor -mindössze tíz évesen- mindjárt meg is korornáztak. Édesanyja Ilona királyné és Belos szerb bán osztoztak az oszág kormányzásában a gyermek király mellett. Később, az évek során elhúnyt királyné helyett Belos játszotta a főszerepet az ország ügyeinek intézésében.

"Képes Krónika": II. Géza koronázása

Időközben Borisz herceg is újra fellépett mint trónkövetelő (Könyves Kálmán törvénytelen fia volt). 1146-ban Bizánctól kapott aranyakért német földön zsoldosokat toborzott, III. Konrád német király tudtával. Zsoldos seregével sikerült is Pozsony várát elfoglalnia. II Géza katonái azonban hamarosan kikergették onnan.
Borisz továbbra sem nyugodott és 1147-ben titokban csatlakozott a francia király seregéhez, amikor a második kereszteshad seregei átvonultak Magyarországon. II. Géza király, amikor értesült erről, kérte Borisz kiadatását VII. Lajos francia királytól, akihez egyébként erős baráti szálak fűzték. Elsőszülött fiának Istvánnak ugyanis ő volt a keresztapja. A király nem akarta kiadni a hozzá kegyelemért esedező Boriszt, aki viszont látván, hogy élete veszedelemben forog, ellopván a király egyik paripáját elmenekült Bizáncba, ahol felesége és két gyermeke élt.

1149-től egészen 1155-ig háborúk sokaságát vívta az ország mind orosz földön, mind a Bizánci Birodalommal szenben. II. Géza 1146-ban Msztyiszláv kievi fejedelem leányát Eufroszinát vette feleségül. Négy év leforgása alatt hat alkalommal nyújtott segítséget sógorának Izjaszlávnak, Eufroszina bátyjának. Szinte párhuzamosan, egyidőben zajlottak a magyar-bizánci összecsapások is. Borisz, aki szívósan küzdött a magyar trónért, a bizánci haderő egyik seregének vezéreként újra felbukkant. Az egyik Al-Dunamenti ütközetben azonban életét vesztette. Fiai már nem folytatták apjuk trónkövetelő politikáját, és így Borisz halálával végleg elhárult a magyar trónt fenyegető "jelképes" veszedelem.

A veszély azonban, mint annyiszor előtte is, a dinasztián belül, a trónörökés kérdésében ütötte fel a fejét. II. Géza elsőszülött fiát, Istvánt tette meg hivatalos örökösévé. Ezzel viszont elütötte a felnőtt korba jutott öccseit Lászlót és Istvánt. Bár a hercegeket megillető jövedelmeket biztosított számunkra, de önálló területeket nem adott hozzá. Először a fiatalabb fivér lépett fel ellene, Belossal szövetkezve, de a palotaforradalom nem sikerült és így először Barbarossza Frigyes német-római császárhoz menekültek, aki miután nem támogatta ügyüket, Konstantinápolyba távoztak. Itt István feleségül kapta Manuél császár unokahugát, Komnéné Máriát. A taktika ismerős lévén, mert Bizánc ilymódon próbálta magához kapcsolni a magyar trónkövetelőt.

László herceg, aki 1137-ben elnyerte apjától, II. Bélától a Bosznia feletti uralmat, szintén szembe került bátyjával, II. Géza királlyal. Ő 1160-ban próbálkozoztt a trónigényléssel, de kisérlete kudarcot vallott és neki is menekülnie kellett az országból. László ugyancsak Bizáncba menekült, de óvatosságból nem kötött bizánci házasságot.

II. Géza okulván két testvérének lázadásából, másodszülött fiának, Bélának adta a Dalmát-Horvát területek igazgatását. 1161-ben ugyan sikerült II. Gézának békét kötnie a bizánci császárral, de 1162-ben bekövetkezett halálával (32 éves volt ekkor) ez a biztonság megszűnt. II. Géza uralkodása alatt nagyszámban érkeztek telepesek (phospesek) az országba. Ekkor telepítette le a német-szászokat Erdélybe. Ugyanekkor megnövelte a vármegyék számát is. II. Géza érdeme az volt, hogy a magyar külpolitikát európai rangra emelte és híven ápolta tovább a szentistváni örökséget.

III. István (1161-1173)

Elsőszülött fiúként követte édesapját, II. Gézát a trónon. Alig néhány hetes uralkodása után megindult a bizánci uralmi gépezet és az általuk felkarolt fivért, Istvánt akarták a trónra.
A magyar királyok már a kereszénység felvétele óta nem alkalmazták elvszerűn a trónöröklés kérdésében az idősebb testvér jogát. Sokkal inkább a keresztény elsőszülöttségi elv a primogenitura alkalmazásásra törekedtek. A magyar főurak azonban a bizánci nagyhatolomtól való félélmükben inkább Lászlót fogadták el.
Az esztergomi érsek sem Istvánt, sem Lászlót nem tartotta elfogadhatónak a trónra, ezért, Lászlót 1162 nyarán a kalocsai érsek szentelte fel királlyá. László uralkodásáról, amely mindössze fél évig tartott, a magyar krónika így ír: "László király magának tartotta meg az ország kétharmadát, az egyharmadot pedig bátyjának Istvánnak adta, miképpen I. András király tette. Géza fia, III. István erre Pozsonyba menekült, abban meghagyták a magyarok. Ekkor Lukács esztergomi érsek elküldte követeit László királyukhoz, és kiátkozta, amiért elfoglalta a király, István országát. László király azonban nem törődött az érsek átkával." László börtönbe vetette az őt kiközösítő esztergomi érseket. 1163 januárjában 32 évesen halt meg, talán mérgezés következtében. Uralmának törvényessége valóban megkérdőjelezhető volt, és a középkori magyar történeti hagyomány nem is tartotta őt számon a királyok sorában.

IV. István (1163 januártól -1163 júniusig)

"Képes Krónika": A trónbitorló László és a                             korona elrablása

László király öccse szintén ellenkirály volt, akinek uralkodása ugyanúgy igen rövid ideig tartott. Bár Bizánc hathatós támogatását élvezte, még egy görög forrás is őszintén megírta róla, miszerint: "Alattvalói keménykezű embernek tartották, és nagyon gyűlölték. Szidták is ezért a hunok (magyarok) őt sokszor, és világos jelét adták, hogy egykettőre letaszítják a hatalomról."

Közben a Pozsonyba menekült III. István tábora egyre növekedett. Meg is ütköztek Székesfehérvárnál, ahol Istvánt megfutamodott, de utána elfogták. III. István király az esztergomi érsek tanácsára "...megengedte, hogy távozzon az országból és soha többé ne akarjon visszatérni".

Ilymódon III. István egy év után visszanyerte a királyi hatalmat az ország felett. 1163-ban a más módot kereső bizánci uralkodó megállapodást kötött III. Istvánnal, hogy testvéröccsét, Bélát Konstantinápolyba viteti, hogy leányát Máriát feleségül adja hozzá, és örökösévé tegye, mivel neki sincs fiú utóda. Béla áttért a keleti rítusú kereszténységre és az Alexios (Elek) nevet kapta a despotes méltósággal együtt.

III. István király azonban alig tudott fellélegezni, mert Bizánc 1164 és 1165-ben magyarországi hadjárataiban IV. István és Béla is részt vett. IV. Istvánt ugyan 1165-ben Zimonynál a magyarok megmérgezték, és szintén fiatalon, 32 évesen halt meg, de nemsokkal utána újabb bizánci támadások érték az országot.

III.Istvánnak sikerült az ország függetlenségét fenntartania - igaz területi veszteségek árán-, de erősíteni tudta nyugati kapcsolatait, amelyben nagy támasza volt édesanyja, Eufroszia anyakirályné.

1166-ban házasságra lépett II. Henrik osztrák herceg Ágnes nevű leányával. Mindössze 25 éves volt, amikor 1172-ben váratlanul meghalt. Székesfehérvárott temették el, hitvese pedig visszament Ausztriába.
Egyenes ági utóda nem maradt, így a királyi trónra öccse, Béla és Géza tarthattak igényt.

(folytatjuk)

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra