Alábbi sorok nem az Európai Unió ellen vagy mellett szólnak. Ha csak a piaci összefüggéseket vesszük alapul, egy erős és felkészült magyar gazdaság esetén, a kölcsönösség fenntarthatósága mellett, kevés embernek lesz az Unió ellen kifogása. De amíg kölcsönösségről szó sincs, hanem csak egy újkori gyarmatosításról, amelyről a magyar társadalom nincs kellőképpen felvilágosítva, sem arra felkészülve, addig sokminden meggondolandó. Biztos, hogy az Unió nem jelent egyfajta Marshall-segélyt az országnak és ha az Uniónak nem lenne haszna hosszú távon a magyar csatlakozásból, nem engednék be Magyarországot körükbe. Ami hiányzik az a kölcsönösség.
Napjainkban hangzott el egy magyar vállakozók találkozóján, hogy 50%-uk egyszerüen nem tudja mit jelent számára majd az Európai Unió! Ha pedig ők nem tudják, a fogyasztói lakosságnak még kisebb hányada lehet azzal tisztában... Ők csak azt veszik észre, hogy egymás után jelennek meg idegen márkanevek a boltokban, az utcasarkon, vagy akár kint a mező közepén.
Ezek a reklámok különben azt is jól mutatják, hogy az üzleti világ már régen nem elégszik meg az Európa-i kontinenssel, hanem valójában már globalizálódik. Európa csak egy közbeeső lépés, mert a harmadik világ nagy része egyenlőre még fizetésképtelen.
Közhelyek emlegetésével természetesen nem megyünk sokra. Széleskörü felismerésre van szükség, majd a felismert teendőket le kell bontani az egyéni felelősség szintjére. Ma még, holnap már késő!
Dunántúli kisközség: 1997 április, reggel 8 óra. Megyek a sarki fűszereshez almalevet venni, valamint ismét egy kilót abból az izletes piros magyar almából, amit előző nap hoztunk onnan. Különösen zamatos volt.
Sajnálni való az asszonyka, főleg, ha még gyerekei is vannak! Vajon megmondta e neki valaki, hogy távoli termőhelyein féléretten szedett narancsot először mesterségesen 'kozmetikázzák' mielőtt csalógató fényes, narancssárga színét megkapja, hogy a banánon található szermaradványok miatt egyes nyugati országokban már tilos a banánhéjat a komposzt-kukába dobni..., és hogy ugyanott az iskola-orvos és fogorvos egy tisztességesen megmosott napi almát ír elő a gyerkeknek, hogy a koffeines Cola szükségtelenségéről ne is beszéljünk...
Magyarország agrár ország, a nehézipart csak a szovjet érdekeltség erőltette rá. Ami a magyar nehéz- és könnyűiparból még használható volt, annak mára már 60%-t felvásárolta a külföldi tőke, így a vegyi ipar után az energiaipart, a távközlést, stb. Leglátványosabb azonban az élelmiszeripar felvásárlása, amely már elérte a 75%-t. Ezen belül az étolaj és a cukor területén pedig már szinte teljes a monopólium. Az élelmiszeripar felvásárlása hazánk esetében aránylag biztos befektetésnek számított, mert olcsó a föld és a munkaerő, aránylag kedvezőek az éghajlati viszonyok, és enni az emberek mindig fognak...
Ugyanakkor a kisvárosi csemegeüzletben már nem kapni a híres gyulai kolbászt, "nem engedik nekünk azt rendelni" vallja be titokban a kiszolgálónő, külföldi márkát kell árulnunk. És hol vannak pl. a magyar gyümölcslevek? Engedik talán a nyugati cégek, hogy mi is megtanuljuk, hogy hogyan kell saját gyümölcseinkből, szőlőnkből elsőosztályú üdítőket gyártani?
Apróságok? Biztosan nem! Alapvetőek és jellemzőek. A külföldi cégektől illúzió azt várni, hogy majd közlik, hogy mire megy ki a játék. Nem fogják a TV-ben oktatni a kiszorítósdi szabályait. Kapjuk helyette a figyelmünket elterelő reklámot, mert az 'feldob'. Erről van szó!
Az alábbi gondolatok az élelmiszeripar területére vonatkoznak, mert az naponta érint minden magyar embert és a legkönnyebb helyzetét nyomon követni. Elvben azonban az egész magyar gazdaságra érvényesek. A közös vállalatok, ha magyar alapanyaggal és magyar munkaerővel dolgoznak, természetesen szintén jelentenek hasznot az országnak és főleg munkahelyet. Többet mint az olyan termékek beözönlése, melyben még a víz is külföldről származik!
A piacgazdaságban egyetlen hathatós fegyvere maradt a 10 millió magyar fogyasztónak, amivel a pártállam idején nem élhetett, de ma igen. Ez pedig a tény, hogy a piacgazdaságban a vevő az úr!. Fillérjei jelentős részének elköltéséről, napi bevásárlásainál, mindig is a vevő dönt.
Azt is tudni kell viszont a mai fogyasztónak, hogy semmitől sem retteg annyira az üzleti világ, mint vevőinek elvándorlásától vagy bevásárlási szokásainak megváltozásától! Ezekhez mindig kényszerül alkalmazkodni!
A külföldi érdekeltségű 'szupermarketekbe' akkor fog visszakerülni a magyar árú, ha ott hagyjuk a polconkon ami nem tetszik és elmegyünk a magyar árúért a hetipiacra, vagy egyenesen a termelőkhöz. Ez még 'nyugaton' is szokás, főleg pl. a vegyszermentes, biológiai termékeknél.
A vevő felvilágosítása mellett ugyanolyan fontos piacgazdasági követelmény a minőségi árú előállítása. Időközben már a magyar termelő is tudja, hogy ma már csakis az elsőosztályú árú adható el. Az egykori keleti piacokra termelt gyenge minőségű árú azért nem kell senkinek, mert ugyanazért az árért, a termelékenység növelésével jó minőségű áru is előállítható. A piacgazdaságban pedig mindenből van bőven és ebben a helyzetben kell felvenni a versenyt. Az a tény, hogy nagyobb családi összefogással, sok keményen dolgozó termelőnek ez már sikerült bizonyítja, hogy lehet.
Élelmiszerek esetében a legelső megtanulni valónk az, hogy azokat nem csak meg kell termelni, hanem izlésesen tálalni is kell! Ez sokszor válogatást, mosást, csomagolást is jelent. Csak a 'szocialista' piacra volt jó az ömlesztett árú.
Ezenkívül már 1994 tavaszán megszületett egy egységes termékminősítő rendszer, mely az EU előírásainak is megfelel, amely a kiemelkedő minőségű és magyar eredetű termékeket egyértelmű védjeggyel látja el (lásd a fenti kék védjegyet).
Ezen kívül szervezetek is alakultak már a magyar áruk és gyártók érdekvédelmére, nem csak mezőgazdasági téren. Az Interneten is elérhető "VÁSÁROLJ MAGYARUL" és a "MAGYARORSZÁGÉRT, MOST!" mozgalom, melyek több kezdeményezést fognak össze. Itt is jó lenne természetesen egy minimális következetesség, ami ott kezdődik, hogy a hazai piacra dolgozó magyar cégek nem választanak maguknak angol nevet! Amíg ilyen előfordul, addig valóban sok még a tanulni való...
Előttem a boltban fiatal asszonyka, gondolom munkába siethetett. Belepillantottam bevásárló kosarába: két narancs, két banán és egy üveg Cola. Erről van szó!
És akkor még nem is tartunk ott, mint amiről tulajdonképpen szólni akartunk, hogy a fenti divat-élelmiszerek helyett, ha magyar árut vennénk, az országban maradának nehezen megkeresett fillérjeink.
Kivételt képeznek a monopól helyzetek, mert ott már megszűnt a piaci verseny és a vevő kiszolgáltatott. Ezek ellen valóban csak összefogással lehet fellépni.Minőségi magyar árút!
Ha a fővárosi piacon ma holland sárgarépát vásárol a háziasszony nem azért teszi, mert annak jobb az ize, biztosan nem! Hanem azért, mert az egyforma méretű és mosott, nem pedig ömlesztett és sáros. Ugyanakkor a holland kertész elsőosztályú árut tesz még a láda aljára is, mert saját bőrén megtanulta, hogy csak így fogja a vevőt viszontlátni nem pedig az árut! Kezdeményezések
Szerencsére fenti felismerés országszerte terjed, csak nem olyan gyorsan, mint ahogyan kellene. Nem olyan ütemben, mint amilyen mértékben a külföldi áru elözönlötte az üzleteket. Sok olyan minőségi bemutató és vetélkedő kellene, mint pl. az elmúlt tavasszal kiírt kiváló magyar áruk fóruma. Itt pl. 30 vállalkozó közül 23 nyert díjat és 77 termék felelt meg a szigorú előírásoknak. Köztük volt pl. a gyulai kenőmájas, a dunakeszi Oceán gyümölcsital valamint a bábolnai liba- és kacsamáj...
Hány élelmiszerboltban lehet ma ezeket kapni?