Cserkészélet
"Hiszek!
A kevesek egymásba tett kezében,
A testvérszóban, a bajtársmarokban!"
Sík Sándor
Cserkészélet
|
"Hiszek! A kevesek egymásba tett kezében, A testvérszóban, a bajtársmarokban!" Sík Sándor |
Elhangzott a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának találkozóján, Budapest 1998 március 19-22.
Köszönetet mondok a szevezőknek a megtisztelő meghívásért. Sajnos Majek Antal püspök atya nem tudta elfogadni a meghívást egyéb elkötelezett feladatai miatt, így arra kért, helyette képviseljem Kárpátalja (római) katolikus egyházát.
Csak ebből a nézőpontból közelíthetjük meg helyes értékeléssel magyar népünk helyzetét és jövőjét országon belül és határon túl, kisebbségi sorsban való életében.
Miért vált kényes kérdéssé a Magyarországot körülvevő országokban, a határokkal elszakított magyarajkú és nemzetiségű közösségek élete és jogainak biztosítása? Miért jelent egész magyar népünk és létünk botránykövet és támadási célpontot sok más, idegen érdek számára? Miért próbálják kiirtani belőlünk nemzeti önértékelésünk és önazonosságunk tudatát, inkább szégyennek mint értéknek beállítva múltunkat és nemzeti adottságainkat?
Ennek az igen kényes kérdésnek a megközelítése fölvállalása, tanulságainak a levonása, a jövő útjának a megtalálása: nemzeti megmaradásunk feltétele. Ha Isten ajándékának tekintjük nemzetünk létét, s a hazát, amelyben élünk, akkor elsősorban Isten elé kell állni, hogy az Ő tükrében szemléljük (azt) a karaktert, amelyet a népek sokféleségében magyarságunk hordoz, képvisel.
Jelen keretek között nem vállalkozhatom arra, hogy részletes elemzéssel vizsgáljam népünk karakterét, csupán néhány felvetett gondolattal próbálom sejtetni, ami sejtésszerűen bennem is él.
Kiindulásul szolgálhat Szent István Intelmeiben megfogalmazott szemlélete. Istvánban ott lüktet még a pogányságból hozott, tőrölmetszett, kemény őserő, amely úgy hordozza magyarságunk karakterét, mint a vad alany, amelybe nemes ágat oltanak. De a nemes ág, Krisztus hite, és az evangélium szelleme csodálatosan széppé teszi, megnemesíti a mélyből feltörőt. A másság Isten teremtő gazdagságából származó érték. Elfogadása és tisztelete, az igazi értékek megbecsülése és befogadása, amely gazdagabbá teszi saját létünket is. Ott árad benne az ószövetségi Bölcsesség könyvek tiszta és termékenyítő levegője éppúgy, mint a főparancs radikalitása. Ha Istent mindenek fölött szeretem, mint a Szeretet forrását és a világ urát, akkor nincs többé félelem, s nincs a lelkiismeret kusza kapkodása, amely a másik embert, másik népfajt, nemzetet, önző módon kihasználná, hanem meri vállalni a megbizatást: "...úgy szeresd mint önmagadat."
"Mert az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő"- írja István király Imre fiának.- "Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szivesebben tartózkodjanak mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod." (Intelmek, VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról.)
István király szemlélete, gondolkodása, hitvallása annyira mélyről jövő, szívből fakadó, hogy az nem lehet csupán idegen elemként elfogadott, hanem az ősi természet feltörő vágya, megnemesített kibontakozása. Merhetjük kimondani, hogy magyar népünk sajátossága a nemes gondolkodás más népekről, más emberekről. Természetéből fakad a nagylelkűség, akár önmagát feláldozó lendülettel, amelynek oly sok példáját adta történelme folyamán. S ez a lelkület nem választható el attól a sajátos hivatástól, amelyet Európa népei között, éppen a keresztény értékek védelmében és építésében, sajátos földrajzi helyzetünket is figyelembe véve, Istentől kaptunk.
Sok mindenben párhuzamot találunk Isten ószövetségi népének hivatásával, sorsával, szenvedéseivel, reményeivel. Az Úr szólítja meg, vezeti, védelmezi őket. De az Úr keze sújtja őket amikor hivatásuk útjáról letérnek. Ez a párhuzam megadja a lehetőséget, hogy a hit szemével nézzünk szembe történelmünk szégyenfoltjaival és amikor elbíztuk magunkat, amikor megalázó módon viselkedtünk a kívülállókkal, jövevényekkel vagy másnyelvű és kultúrájú nemzeti közösségekkel, amikor magunk között is a megosztottság, pártoskodás, veszekedés uralkodott. De ugyanúgy szembe kell néznünk tragikus szenvedéseinkkel a különböző sorscsapásokkal, amelyeket bűneinkkel provokáltunk ki. Ha mindezt a végtelenül szerető, irgalmas Isten kezéből fogadjuk, akkor már benne rejlik a gyógyulás, az újjáéledés igérete is.
Az eddig megfogalmazott gondolatok részben már segitenek annak megértésében, hogy mit jelent nemzeti önazonosságunkat vállalni, ápolni, építeni, akár kisebbségi sorsban is. Ha sokszor és sokféleképpen veszélyeztetett nemzeti mivoltunkat csupán emberi szinten, végsőkig elkeseredett harccal akarjuk védelmezni, vagy az emberei gyengeség miatt közömbösen feladjuk a harcot, akkor máris vesztettünk. Ha viszont tiszteljük az Istentől kapott hivatást magunkban és másokban, s mindezt a Teremtő iránti szeretetből és engedelmességgel akarjuk valóra váltani, akkor minden emberi esendőség ellenére tanui lehetünk az isteni mindenhatóságnak és bölcsességnek. Az ószövetség népének maradékát új életre keltette Isten, amikor bűnbánattal visszatértek hozzá.
Alapvető kérdés, van-e esélyünk, hogy kisebbségben élve, kemény terheket hordozva, sokszor szinte halálra itélve, tovább éljünk, s a jövőt reménnyel várjuk, sőt építsük?
A jövőt csak az ifjúság helyes irányú,tartalmas kibontakozása biztosíthatja. Az ifjúság a leromlott gazdasági helyzetben, a bizonytalan egzisztenciában, az ügyeskedésre épülő túlélésben sokszorosan veszélyeztetett. Amikor nagyon sokszor és nagyon sok családban a mindennnapi kenyér sincs biztosítva, amikor as pedagógusok arra kényszerülnek, hogy munkabeszüntetéssel, sőt éhségsztrájkkal harcoljanak a négy-öt hónapja elmaradt fizetésükért, amikor az igazságszolgáltatás éppen azokra súlyt le, akik emberi jogaikért síkra szállnak, akkor nagyon nehéz szebb jövő távlatával szép eszméket ültetni az ifjúság szivébe.
Azok a pedagógusok és nevelők, ifjúágért munkálkodó cserkésztisztek és vezetők, akik ilyen körülmények közöt is elkötelezetten és szívósan munkálkodnak minden elismerést megérdemelnek. Ez a szolgálat semmi másra nem épülhet, mint arra a hitre és bizalomra, melyet Ábrahám tanusított a Mindenhatóval szemben, arra a szeretere, amellyel Jézus Krisztus az életét ajándékozta áldozta föl értünk, hogy nekünk "életünk legyen s bővebben legyen!", arra a tisztánlátásra és bátor hitre, amellyel Szent István király országát, népünket Istenre bízta a Boldogságos Szűz Anya szeretete által.
A szentistváni elveket most visszájáról nézzük és tapasztaljuk. Szenvedéseinkkel és megaláztatásainkkal engeszteljük Urunkat magunk és mások bűneiért, amik az emberi méltóság és szabadság ellen történtek. Ugyanakkor nemzetünk karizmáival nélkülözhetetlen szolgálatot tehetünk az oly sok feszültséget hordozó világban, hogy a materiális érdekekkel és önzéssel szemben az emberi méltóság erősödjön. Kicsinységünk és kiszolgáltatottságunk nem lehet akadálya, sőt előmozdítója lehet annak, hogy értékeinket tisztán és hittel éljük meg.
Papp Tihamér ofm
KMCSSZ I. Kerületi Nagytábor Bärnhof (NO)
Bemutatkozom: Urbán Emese (14 éves) vagyok Hollandiából. Röviden szeretnék beszámolni a nyári magyar cserkésztáborról, amelyen részt vettem. De nem csak magam vettem részt, hanem hárman: Ákos 13 éves és Enikő 10 éves testvéreimmel együtt.
A Kerületi Nyári nagytábort az idén július 30 - augusztus 8 között tartották a németországi Mennersbergben, Kastl közelében [a Hárshegy cserkészparkban].
Most megpróbálok röviden beszámolni a programról, részleteket nem nagyon írok; a leány és fiú-II programjáról tudok leginkább mesélni, mert oda tartoztam.
Az első két nap táborépítéssel telt el. Minden cserkész a maga altáborát építette az örsével. Persze elsősorban a sátrakat vertük fel de készültek kapuk, kerítések, raktárak, ebédlők, zászlórudak, mosdók, tusolók, polcok, stb. is. Képzeljétek el, mindez fából, kötélböl és ponyvából készült. Igy mindenki otthon és védelemben érezhette magát szép táborunkban.
Minden este volt tábortűz. Minden örsnek ki kellett találni valami mókát, amivel a tőbbieket meg tudta nevettetetni, így mindig kellemesen telt el a tábortűz. A tábortűz után takarodó volt, kivéve az őrségnek: ők vigyáztak az altáborukra és a zászlójukra. De mégis megtörtént egy-egy zászlólopás, mint nálunk is. De nem csak zászlót lopták, még cserkészeket is loptak a roverek! Például engem is! De véletlenül megmentett engem egy vezető, aki azt hitte, hogy én is Rover vagyok és zászlót lopok! Voltak persze olyanok is, akiket nem sikerült kimenteni és ki kellett őket váltani valamilyen hasznos tárggyal, mint pl. egy tusoló vagy egy hordozható szék.
Vasárnap istentisztelet és szentmise volt a Fenyőkatedrálisban.
Utána mindenki részt vett a Népi Játékok programján. Főleg a puszijátékok voltak kedveltek. A játékok után mindenféle foglalkozást lehetett választani: állathang utánzás, fafaragás, brazil karkötő készítése, molnárkalács sütés, rézdíszítés, stb.
Hétfőn mentünk az uszodába zuhanyozni és persze úszni. A zuhanyozás jól jött, mert nekünk nem volt zuhanyunk az altáborunkban. De egy baj azért itt is akadt: az uszodában is kifogyott a melegvíz és jéghideggel kellett zuhanyoznunk...
Kedden magunk készítettünk egy ötfogásos venéz menüt, ami föleg kukoricából állt. Aznap volt még egy frisbey -match, ami ugyan minden volt csak nem meccs, de mégis nagyon mulatságos volt.
Csütörtökön tettük meg a visszautat, megint vagy 25 km-t, de gyorsabban is haladtunk, mert célunk volt: AZ USZODA! Tehát így jobban sietve, hét-nyolc óra alatt megérkeztünk. Az út eleje jó gyorsan ment. (Nekem szerencsém is volt, mert kőnehéz hátizsákomat előre küldhettem...)
Pénteken tartottuk a Olimpiai Játékokat. A Leány-II altáborban, hogy megint magamról beszéljek, én lettem a nyertes. Ezen kívül számháborúztunk és az altáborainkat bontottuk.
Ez volt a Nyári Tábor: egy nagy élmény!
Gyertek Ti is a jövő nyáron!
JÓ MUNKÁT!
Avatás a rákoscsabai 812-es CSABA VEZÉR cserkészcsapatnál
Nagy napja volt a 812-es Csaba Vezér cserkészcsapatnak 1998 június 14.-én Rákoscsabán. Délelőtt istentisztelettel egybekötött igérettétel és avatás volt a református templomban, ahol az ünneplő szülőkön és helybélieken kívül, vendégcsapatok küldöttségei is megjelentek. Az avatási ünnepséghez csatlakoztak az egri 212-es Bornemissza csapat avatandó cserkész-jelöltjei valamint a hatvani 222. sz. Petőfi Sándor csapat küldöttsége is.
Szülőknek, vendégeknek öröm volt látni a korcsoportuk szerint felsorakozott sárga-, kék- és zöldnyakkendős jelölteket, cserkész egyenruhában, fegyelmezetten, de ünnepi mosollyal ajkukon.
Mielőtt a címben meghatározott témának a közepébe vágnék, mindenképpen szükséges tájékozódnunk arról az országról, amely valamikor a Szovjetúnió egyik tagállama volt, az ott élő emberekről, akik különböző okokból nagyon sok megaláztatás részesei voltak, akiknek nem csak nemzeti hovatartozása, hanem hite is politikai kérdéssé vált. Az ateista diktatúra könyörtelenül beletaposott az emberi méltóság alapvető jogaiba, részben megszűntetve (ld. görög katolikus egyház), részben keményen üldözve (pl. római katolikus egyház) a hívek közösségeit, hogy azután az államvallásnak kikiáltott pravoszláv egyházat is megfossza hitben élő papjaitól, rábízva a nyájat a KGB ügynökeire, hitetlen kádereire, mint a báránybőrbe bújt farkasokra. A cél az volt, hogy a keresztény közösség, Krisztus követői is az ateista birodalom eszközeivé váljanak. Ennek sebeit, kártételeit máig érzi és hordozza az egész szláv világ. Ezeket a sebeket csak az a Jézus Krisztus gyógyíthatja, aki az egész emberiség és a világtörténelem Ura és meghatározója, akinek hatalma van ahhoz, hogy minden szenvedést és megaláztatást az üdvösség eszközévé szenteljen, aki az egyes népeknek és nemzeteknek éppúgy, mint az egyes embernek szerető testvére és megváltója, hogy bennük kibontakozhasson sajátos hivatásuk.
Kárpátalja
A tábor témája a Szétszórt Árvalányhaj volt: az altáborok a világrészekről voltak elnevezve:
A táborban összesen 102 cserkész gyűlt össze. A cserkészek főleg Németországból és Ausztriából jöttek, de voltak Magyarországról, Franciaországból, Luxemburgból, Svájcból és mi hárman Hollandiából. Érdekes lenne ha máskor -és amint hallottuk ez régebben gyakran előfordult- Európán kívülről is jönnének magyar cserkészek!
Szerda volt a nagy nap, mert kezdődött a portya. Aznap kb. 30 km-t gyalogoltunk le nehéz hátizsákkal. Ez a strapa igazi cserkésznek való! Minden jó, ha a vége jó! Amikor estére megérkeztünk egy barlanghoz, ami az alvóhelyünk lett, a tábortűznél csokival és mindenféle finomsággal kényeztettek el minket. (Én még masszázst is kaptam...)
Az utolsó hat kilométeres szakasz már olyan fárasztó volt, hogy tíz percenként szünetet kellett tartanunk. De túléltük a túrát és fürödhettünk az uszodában! No meg mosakodhattunk is egy jót végre!
Szombat volt a a cserkésztábor utolsó napja. Sok munkával járt: a sátrakat le kellett bontanunk, mindent rendbe raknunk, elcsomagolnunk. Azután volt az ünnepélyes táborzárás.
EMESE
Régi szokás szerint, nyakkendőiket az avatás pillanatáig összehajtva vállukra csatolva viselték és csak miután igéretet és fogadalmat tettek adta az avatótiszt azokat nyakukba.
Június 14.-én megint gyarapodott a cserkészek nagy családja. Nagy szükség is van erre. Mint számtalan más helyen is az országban, az édesapák, édesanyák tizenéves korukban aligha lehettek cserkészek, így a nagyapáknak kell most átadni a cserkészbotot a fiataloknak. Több mint 40 év esett ki a magyarországi cserkészélet organikus folyamatából. Nem csoda tehát, hogy a frissen avatottak csoportképén a háttérben néhány ősz hajú nagyapa is büszkén felsorakozhatott!
Az avatóünnepséget a továbbiakban kiállítás egészítette ki. A vendégcsapatokat pedig a délután folyamán Máriabesnyőre vitte útjuk, Teleki Pál sírját meglátogatni.
Tiszteletadás gróf Telei Pál sírjánál
Az egri 212 sz. Bornemissza Gergely valamint a hatvani 222 sz. Petőfi Sándor csapatok Rákoskeresztúti avató ünepségről hazafelé először Máriabesnyőre, a híres magyar Mária-zarándok- helyre vették útjukat. Ott nyugszik több mint 50 esztendeje gróf Teleki Pál volt magyar főcserkész, aki a II. világháború végén -mint miniszterelnök- tragikus körülmények között húnyt el. Teleki Pál nevéhez nem csak a sikeres 1933-as gödöllői Jamboree megrendezése fűződik, hanem a magyar cserkészet vezetése is a II. világháború nehéz éveiben.
Telekinek szívügye volt az ifjúság tiszta beszédmódja: "nyelvünk a szívünk csapja" mondotta; kereszténységünk és magyarságunk elvárásait pedig így fogalmazta meg: "Légy akkor is keresztény, ha mindenki lát, légy akkor is magyar, ha senki sem lát!"
Teleki üzenetét magukévá téve, sok évtized esztelen tilalma után, sírját Máriabesnyőn a magyar cserkészek nem hagyják virág nélkül!
Szent István ünnepség az egri várban
Gyülekező a Dobó téren
[Dr. Ringelhann György -egyebek között a cserkészeknek mindig nagy támogatója volt és alig fordul meg a Bervában csapat, akiket meg ne látogatna...]
Az ünnepi megemlékezés második része a várban zajlott, ahova fáklyás menetben vonultak fel a cserkészek szines zászlaikkal együtt.
A zászlós felvonulásnak a várba Egerben hagyománya van, hiszen Szent István ünnepén a szovjet megszállás előtt is rendszeresen az egri cserkészek mentek elöl zászlaikkal az ünnepségre.
Az ünnepély, mint sok más helyen az országban, egy pazar tüzijátékkal ért véget.
Gróf Teleki Pál már miniszterelnök volt, amikor elvégezte az örsvezetői tábort! Rövid cserkésznadrágban leült a tábortűz mellé, hogy meghallgassa és megértse mi él a fiatalokban. Számos életreszóló irányelvet hagyott ránk melyeket ma összefoglalóan az u.n. Teleki hagytaték- ként ismerünk. Ez a hagyaték erősíti bennünk az Isten-hitet, a bajtársiasságot és a hazaszeretetet. Nem csak ünnepnapokon, hanem a szürke hétköznapokon is, nem csak a templomajtókon belül, de kint a mindennapi küzdelemben egyaránt.
A felvidéki Dunaszerdahelyről több esetben a bervai cserkészparkban táborozó 28.-as Szent Kristóf cserkész- csapat Belucz Károly parancsnok vezetése alatt, úgy időzítette nyári táborát, hogy cserkészeik augusztus 20.-án részt vehessenek az egri Szent István napi ünnepségeken. Az egri csapatokkal közösen sorakoztak fel délután a Dobó téren A történelmi magyar zászlókat kezükben tartva nem csak díszes látvány volt, de jelképezte történelmi összetartozásunkat is.
-Ki merné vitatni, hogy az országnak ma is szüksége van mindazokra az érdemekre, amelyeket Szent István király elért? -tette fel a kérdést dr. Ringelhann György Eger város polgármestere ünnepi beszédében a Dobó téren, ahol az ünnepély első része zajlott. Történelmi visszatekintésében Szent Istvánnak jogbiztonságot, külső és belső biztonságot teremtő intézkedéseit, valamint a szükséges hangnemnek a társadalom minden rétegével történő megtalálásának szükségességét emelte ki.
A Dunaszerdehelyieknek pedig azért is volt megtisztelő a csatlakozás az egriekhez, mert szűkebb hazájukban, szülőföldjükön, a Felvidéken az ilyen felvonulást még ma sem nézi szivesen mindenki, pedig Szent István hozzájuk is szólt (lásd Imre fiának írt Intelmeiben).
A várban este hat órakor dr. Seregély István, a Magyar Püspöki Kar elnöke ünnepi szentmisét mondott a Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház romja között.
Magyar csapatok honlapjai határokon innen és túl
vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a címlapra